Megvan az első sértett csoport

Vágólapra másolva!
Nem kellett sokáig várni, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi jelzésének megfelelően megjelenjen az első olyan társadalmi csoport, amely sértve érzi magát a kormányzati reformtervek miatt. A tanárok szakszervezete hevesen tiltakozik a kötelező óraszám növeléséről, a bérek differenciálásáról, a nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről szóló kiszivárgott tervek ellen. Eközben a kormány sokat sejtetően hallgat az elképzelésekről, amelyeket a Fidesz meglepő módon nem utasít el csípőből.
Vágólapra másolva!

Az összes általános és középiskola több mint 450 ezer diákja vesz részt jövő hét szerdán abban az országos kompetenciamérésben, amelynek célja annak feltérképezése, mennyire tudják alkalmazni, felhasználni iskolában szerzett tudásukat a tanulók. Így május 31-én - bár nem tanítási szünetről van szó - minden 4., 6., 8. és 10. évfolyamos tanulónak a tanórák helyett szövegértési, matematikai képességeit vizsgáló feladatsorokat kell megoldania.

Az országos szintű kompetenciafelmérés szükségessége az után vált nyilvánvalóvá, hogy a nemzetközi PISA 2000 vizsgálatban a magyar diákok gyakorlatilag leszerepeltek, hiszen kiderült: az elsajátított ismereteiket nem tudják életszerű helyzetekben használni.

"A PISA 2000 felmérés eredménye valóságos sokkhatásként ért mindenkit, kiderült, hogy a magyar tanulók messze nem tudják úgy hasznosítani a tudásukat, mint kellene" - mondta Páta Károly, a SuliNova Kht. igazgatója, az idei kompetenciafelmérésről szóló szerdai sajtótájékoztatón. "Tudnak olvasni, de nem értik, amit olvasnak, tehát a szövegértési képességük nem megfelelő. Ahogy a matematikát sem tudják valós, életszerű példákban alkalmazni" - magyarázta.

A gyenge eredmények ráadásul annak ellenére születnek, hogy Magyarországon az uniós átlagnak megfelelő vagy éppen felette van az oktatásra fordított kiadások aránya (2003-ben a GDP 6 százalékát fordítottuk az oktatási kiadásokra, miközben a régi uniós országoknál ez az átlag 5,2 százalék volt).

Kiemelt terület

Az már a választási kampány során is kiderült, hogy a kormánypártok által tervezett nagyszabású reformok egyik fő csapásiránya az oktatás lesz, és éppen a fent részletezett rossz tendenciákon próbálnak fordítani. Az oktatás területe a koalíciós tárgyalások során is kiemelkedett a többi közül, ha másban nem, annyiban igen, hogy erről szivárogtak ki egyedül konkrét tervek.

A Népszabadság kedden arról számolt be, hogy megemelnék a tanárok kötelező óraszámát - a jelenlegi heti húszról fokozatosan huszonnégyre -, ami értelemszerűen egy részük elbocsátásához vezetne, másrészt a fizetés egy részét az elvégzett munka minőségétől függően kapnák meg. Szerdán pedig arról adott hírt a lap, hogy a kormányzati tervek szerint 2008 őszétől megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok.

Bár az óraszámemeléssel és a minőségi mutatóktól függő bérezéssel kapcsolatos értesüléseket az [origo]-nak is megerősítették kormányzati forrásból, az Oktatási Minisztérium nem nyilatkozik, helyette sokat sejtetően hallgat. A kompetenciafelmérésről szóló szerdai sajtótájékoztatón Sipos János közoktatásért felelős helyettes államtitkár is elhárította a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetésére és a kötelező óraszám megemelésére vonatkozó kérdéseket, mondván, nem akar elébe szaladni a kormányprogramnak.