Lerakták a balatonfüredi mentőállomás alapkövét

2006.05.26. 19:31

Lerakták a Balatonfüreden létesítendő új mentőállomásnak és helikopterleszállónak az alapkövét pénteken; a 138 millió forintos beruházás szeptemberre készül el.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztésére négy év alatt 4,5 milliárd forintot fordítottunk - mondta az új mentőállomás alapkövének letételekor az egészségügyi miniszter. Rácz Jenő hozzátette: két év alatt üzembe állítottak 370 új mentőautót, létesítettek 12 új mentőállomást, 68-at felújítottak, és beszereztek három új mentőhelikoptert. Nemrég zárult le az a tender, amelynek keretében 500 milliót fordítanak a mentőállomások műszerezettségének fejlesztésére - jegyezte meg a miniszter.

Elmondta, hogy a sürgősségi betegellátás fejlesztési programja során a mentőállomás-építési projekt először Veszprém megyében valósul meg, ugyanis öt mentőállomás épül meg idén ebben a megyében. Rácz Jenő emlékeztetett, hogy Balatonfüreden új mentőhelikopter-bázist létesítenek, hiszen 1994-től mindig volt a balatoni városban légi mentőszolgálat, csak tavaly költözött át Pápára.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere az ünnepségen elmondta: a 138 millió forintos beruházáshoz 36 milliót biztosított az OMSZ, 30-30 milliót a megyei önkormányzat és a Balaton Fejlesztési Tanács adott, hétmillióval pedig az egészségügyi tárca járult hozzá a fejlesztéshez, a többi pénzt a város állja.

Takács Zoltán, az OMSZ főigazgatója elmondta: a légi mentést jelenleg öt bázison - Budapest, Debrecen, Miskolc, Pápa és Pécs - hat helikopterrel látják el. Hangsúlyozta: nemrég érkezett meg két új osztrák helikopter, a harmadikat pedig június elsején veszik át.

A főigazgató elmondta: idén még "belép" a rendszerbe a hatodik légi mentőbázis is Szentesen, jövőre pedig feltelhetően Őcsényben vagy Taszáron létesítik a hetedik heliportot.