Idén nem lesz nemzeti kisebbség a zsidóság

Vágólapra másolva!
Tovább gyűjti az aláírásokat egy egyesület annak érdekében, hogy elismertessék a zsidóságot mint nemzeti kisebbséget. Ha az aláírásgyűjtés sikeres lesz, és az Országgyűlés is úgy dönt, legkorábban a négy év múlva esedékes kisebbségi választáson vehet részt a zsidó kisebbség.
Vágólapra másolva!

Folytatja június 3-ától korábban megkezdett aláírásgyűjtését a mintegy 100 ezres lélekszámúra becsült magyarországi zsidóság nemzeti kisebbségként való elismertetéséért a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért Egyesület - jelentett be Szegő András elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"Június 3-án folytatódik az aláírásgyűjtés, melyet a parlamenti választások miatt meg kellett szakítanunk" - mondta, hiszen a törvények úgy rendelkeznek, hogy a választásokat megelőző, illetve azt követő meghatározott időszakban nem folytatható aláírásgyűjtés.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy eddig a szükséges ezer aláírásnak mintegy fele gyűlt össze, de bíznak abban, hogy a július 1-jei határidőig sikerül összegyűjteni a még hiányzó 500 aláírást is. Amennyiben az aláírásgyűjtés sikeres, és az Országgyűlés is úgy dönt, hogy a zsidóságot a magyarországi kisebbségek között regisztrálja, úgy legkorábban a négy év múlva esedékes kisebbségi választáson vehetnek részt - tette hozzá.

Szegő András emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés még a rendszerváltás idején indult, de akkor sikertelen volt. Tavaly indították újra az akciót, azzal a céllal, hogy bejegyeztessék a zsidóságot a Magyarországon elismert kisebbségek sorába.

Kezdeményezésük szempontjából fontos volt Kovács András szociológus tanulmánya, ami szerint "ma Magyarországon minimálisan 90-100 ezer zsidó személy él". Hozzátette: az összes létező magyarországi zsidó szervezet, köztük hitközségek, kulturális vagy sportegyesületek "nem fognak át többet, mint 10-13 ezer embert". Ez azt jelenti, hogy a magyarországi zsidóságnak a legnagyobb része képviselet vagy szervezet nélkül él.

Szegő azzal indokolta az aláírásgyűjtésüket, hogy a zsidó nemzeti kisebbség elismertetésére alapvetően azért van szükség, hogy a zsidóság nagyobb arányát képviselni lehessen és hogy megállítható legyen a zsidóság "asszimilációja és eltűnése a magyar társadalomból, a magyar közéletből". Ez egyaránt kárára és hátrányára lenne mind a magyarságnak, mind a zsidóságnak - tette hozzá.