Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken délelőtt bemutatta új kormányát. 11 minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal működik az új kormányban. Három tárcát SZDSZ-es, a többit MSZP-s politikus irányíthat. A nevek többsége már napok óta ismert volt, a legnagyobb meglepetés, hogy a pszichiáter végzettségű Göncz Kinga, aki eddig szociális miniszter volt, külügyminiszter lesz. Kiss Péter "baloldali csúcsminiszterként" Gyurcsányt is helyettesíti majd, de emellett a szociális és munkaügyi tárcát is megkapja.
Vágólapra másolva!

Pénteken délelőtt 11 órakor a Parlamentben Gyurcsány Ferenc bemutatta második kormányának tagjait. "Nagy meglepetést nem okozunk"- kezdte a miniszterek bemutatását Gyurcsány, utalva arra, hogy a kiszivárgott híreknek köszönhetően már napok óta lehetett sejteni a legtöbb új miniszter kilétét. Meglepetést valóban csak az okozott, hogy Göncz Kinga lesz a külügyminiszter, aki eddig a szociális tárcát irányította.

A kijelölt miniszterelnök elárulta, hogy a miniszter-jelöltekkel felelősségnyilatkozatot íratott alá, ebben azokkal a kérdésekkel foglalkoznak, amelyek változásért kiáltanak - fogalmazott Gyurcsány. Az új kormány jövő héten alakulhat meg hivatalosan, erről a parlament dönt. Az már korábban kiderült, hogy kevesebb tárcával működik az új kormány, az eddigi 15 helyett 11 minisztérium lesz, plusz a Miniszterelnöki Hivatal (MEH). Ezzel együtt megszűnik a miniszterelnök önálló kabinetje, amelynek eddigi feladatait a MEH veszi át.

Az új kancelláriaminiszter Szilvásy György lesz, aki eddig a kormányfő kabinetfőnöke volt, már több mint húsz éve ismeri Gyurcsány Ferencet, régóta barátok és több céget is együtt irányítottak, például az Altus Rt.-t. Amikor Gyurcsány sportminiszter lett 2003-ban, Szilvásy éppen régi barátságuk és a korábban közösen irányított cégek miatt hagyta ott a tárca közigazgatási államtitkári posztját. A GYISM-ből Szilvásy a kulturális tárcához került, majd onnét 2004-ben a Belügyminisztériumhoz, mindig közigazgatási államtitkár volt. A miniszterelnök kabinetfőnökeként egy éve dolgozik. Szilvásy a mostani választáson mandátumot szerzett, de még az új parlament megalakulása előtt lemondott erről. Ezt azzal indokolta, hogy új feladatához nem lesz szükség a mandátumra. Döntése azért is érdekes, mert a címzetes államtitkári besorolásban dolgozó Szilvásyt éppen azért nevezték ki politikai államtitkárnak, hogy indulhasson a választásokon. Szilvásyt Gyurcsány úgy mutatta be, mint "a közigazgatás átalakításának vezető szakemberét".

Hiller István az oktatási és kulturális miniszteri poszt várományosa. Az MSZP elnöke úgy emelkedett a pártvezetői székbe, hogy pár éve még alig ismerte valaki. Politikai karrierjének az adott lendületet, hogy 2000-ben bekerült az országos elnökségbe, 2002-ben pedig Soroksár képviselőjeként a parlamentbe. Innentől üstökösként ível a pályája: az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárából egy évvel később kulturális miniszter lett, 2004-ben pedig pártelnök. 2005-ben pártelnöki teendői miatt lemondott a miniszterségről és azóta főállásban foglalkozik a pártépítéssel. Így most kérdéses, hogy megtartja-e pártelnöki tisztségét is. Hiller, bár az MSZP alapító tagja, csak 2000-ben kezdett aktívan politizálni, addig egyetemi oktatóként dolgozott az ELTE-n, diplomácia-történelmet tanított, 1999-ben az év oktatójának választották. Hiller a korábbi években többször beszélt a párt megújításának szükségességéről, a szociáldemokráciáról, s ebben partnerre talált Gyurcsány Ferencben. Hasonlataik miatt úgy emlegették őket, mint az MSZP autószerelői, akik egy tandemen tekernek.

Az új honvédelmi miniszter Szekeres Imre, aki eddig leendő tárcáját érintő kérdésekkel nem foglakozott. Gyurcsány Szekerest bemutatásakor jó szervezőként jellemezte, hozzátéve: a honvédelem élére új ember kell. Eredeti végzettsége szerint az új miniszter vegyészmérnök, parlamenti képviselőként a költségvetési, gazdasági, pénzügyi terület tartozott hozzá, de főként az MSZP irányításával foglalkozott. A Medgyessy-kormány megalakulásakor politikai államtitkári posztot kapott a Miniszterelnöki Hivatalban, de innét a Gyurcsány-kormány megalakulásával távozni kényszerült, igaz, az MSZP elnökhelyettesévé választották. Medgyessy közvetlenül megbuktatása előtt munkaügyi miniszterré nevezte ki, de a kormányfő távozása miatt végül Szekeres nem foglalhatta el a posztot. Politikai pályáját a KISZ-ben kezdte a hatvanas években, később az MSZP egyik alapítója lett. Szekeres az MSZP megalakulása óta a párt egyik vezető politikusa,1994 óta képviselő. A Horn-kormány idején ő volt az MSZP frakcióvezetője volt, majd 1998 után hátrébb szorult a pártban. Ennek egyik oka lehetett, hogy ő volt az elvesztett 1998-as választáskor a párt kampányfőnöke.

Molnár Lajos, az SZDSZ által delegált egészségügyi miniszter bemutatást Gyurcsány Ferenc úgy kezdte: "nehéz ember, nem mondom, nehéz feladatra". A kormányfő ugyanis Molnárt a következő négy év legfontosabb reformjával, az egészségügy átalakításával bízta meg. Az SZDSZ jelöltjének kalandos élete volt: az idén 60 éves Molnár Lajos tanult a Kaukázusban, fül-orr-gégészként dolgozott Afrikában és Ausztriában, s amikor megromlott a látása, 49 évesen egészségügyi menedzseri diplomát szerzett. Főigazgatóként sikeresen irányította a fővárosi BM Központi Kórházat, a Szent István Kórházat és a MÁV Kórházat, utóbbi vezetése mellett lett márciusban a Liberális Egészségügyi Tanács elnöke. A hálapénz elleni harcban eddig Don Quijote-ként ment szembe a Magyar Orvosi Kamara vezérkarával: miután a Finacial Times-ban azt mondta kollégáira célozva, hogy "csak a saját zsebüket bélelő rendszert védelmezik", etikai vizsgálatot kezdeményeztek ellene. Ezt végül megúszta, de nem sokkal később belekóstolt a politikába is, amikor azt a kétes bravúrt sikerült végrehajtania, hogy egyszerre keveredett vitába az MSZP-vel és a Fidesszel. Szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy alaposan átalakítja "a legbonyolultabb rendszert", de a kórházbezárásokról szóló híreket hazugságnak nevezte.