Utakat, rakpartokat zárnak le az áradás miatt

Vágólapra másolva!
Országszerte áradnak a folyók, Borsodban vízátfolyások miatt több út járhatatlan. Egy kisgyereket vasárnap délután elsodort a megáradt Sajó, egyelőre nem sikerült megtalálni. A Dunán és a Körösökön is elrendelték az árvízvédelmi készültséget, a fővárosban pedig az áradás miatt hétfőn lezárják a budai rakpartot. Kitelepíteni még egyetlen családot sem kellett, de a megáradt patakok vize több településen házakat veszélyeztet.
Vágólapra másolva!

Megáradt patakok, hegyről lezúdoló víz

Országszerte áradnak a patakok és a folyók a sok eső miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Dobson Tibor elmondta: csak vasárnap reggelig 200 riasztás érkezett a tűzoltókhoz az eső és a vihar okozta károk miatt, számos településen van szükség a víz szivattyúzására. Kitelepíteni vasárnap estig egyetlen családot sem kellett, de több folyón is megemelték a az árvizvédelmi készültség szintjét.

Súlyosbodott a helyzet vasárnap délutánra a patakok áradása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, nagyon sok településen áll a víz, hiába szivattyúznak itt is folyamatosan. Bár egyelőre erre nem volt szükség, a katasztrófavédelem felkészült az emberek kitelepítésére is - közölte Kohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője. Tizenhét településen folyik intenzív védekezés, a legsúlyosabb a helyzet Izsófalván, Abaújszántón, Szikszón és Korláton, Jósvafőn pedig a barlangból árad ki a víz - tette hozzá.

A megáradt Sajó elsodort egy hétéves kisgyereket, aki vasárnap délután három óra előtt Sajólászlófalva térségében esett a Sajóba ömlő patakba. A gyereket jelenleg is keresik - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezető-helyettese vasárnap. A gyerek három másik társával volt a megáradt folyó partján, amikor belecsúszott a vízbe, az áradat pedig magával ragadta. Társai riasztottak egy felnőttet, aki értesítette a tűzoltóságot és a mentőket. A gyerek kutatásába este hat óra után bekapcsolódott a Spíder miskolci speciális mentőcsapat is. "Napnyugtáig folytatjuk a keresést, és ha szükséges, hétfőn újra kezdjük" - mondta Lehóczky László, a Spíder csapat vezetője.A szakember szerint egy ilyen sebes vízfolyás akár kilométerekre is elsodorhatta a kis súlyú fiút.

Vízátfolyás miatt több út egy-egy szakaszát is le kellett zárni Borsodban, de minden település elérhető a Magyar Közút Kht. megyei ügyeletese szerint. A Sajó áradása miatt nem lehet közlekedni a Sajóivánka-Sajókaza közötti út egy szakaszán, a Szerencs patak áradása miatt pedig Abaújkér belterületén. Ugyancsak lezárták a forgalom előtt a tardonai és a sajóörösi bekötő utat, a Hernád áradása miatt pedig a Sajólád-Bőcs közötti utat, és nem lehet közlekedni a Novajidrány-Vizsoly közötti út egy rövid szakaszán.

Vasárnap este harmadfokúra, tehát a legmagasabb szintre emelték az árvízvédelmi készültséget a Sajón és a Hernádon - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője. Csont Csaba elmondta, mind a két folyó szlovákiai vízgyűjtőjén egész nap folyamatosan esett az eső, azért a vízszint további emelkedésére számítanak.

A Duna és a Körösök is áradnak

A Körösök romániai és magyarországi szakaszain is jelentős csapadék hullott az elmúlt 24 órában, ezért a folyók tovább áradnak - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az igazgatóság működési területén a Fekete-, a Kettős- és a Sebes-Körösön, valamint a Berettyón már korábban elrendelték az első fokú árvízvédelmi készültséget, míg a Hármas-Körös felső szakszán vasárnap reggel óta van érvényben hasonló szintű készültség - tájékoztatott Bak Sándor.

Közben másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget vasárnap a Nagy-Duna felső szakaszán Vének és Rajka között - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese. - mondta Baross Károly. Komáromnál 550-570 centiméter körüli vízállással várható a tetőzés hétfőn, míg a folyó Esztergomnál az előrejelzések szerint 530-550 centiméteren ugyanezen a napon tetőzik. Az észak-dunántúli térségben is folyamatos a belvízvédekezés.

Lezárják a rakpartokat

A Duna áradása miatt lezárják a budai alsó rakpartot várhatóan hétfőn délben a Mozaik utca és a Margit híd között - tájékozatott a Fővinform. A folyó vízállása aznap elérheti az 540 centimétert, a HÉV menetrendjét a forgalomkorlátozás nem érinti.

Szegeden is sor kerülhet az alsó rakpart lezárására a Tisza áradása miatt, erre várhatóan vasárnap éjszaka vagy hétfőn hajnalban kerülhet sor a helyi vízügyi igazgatóság szerint. A víz szintje 20 centiméterre van a rakpart szintjétől, ezért a nap folyamán elhelyezik a megállni tilos táblákat az útszakaszon. A folyó szegedi szakaszán nincs árvízvédelmi készültség.