Feketének jólesett Sólyom megbánása

Vágólapra másolva!
Nem haragszik az államfőre Fekete János, amiért nem nyújtott neki kezet a köztársasági érdemrend március 15-i átadó ünnepségén. Sólyom László szerdán egy tévéműsorban jelentette ki, hogy ma már kezet fogna az egykori jegybankelnök-helyettessel. Fekete az [origo]-nak elmondta: lezártnak tekinti az ügyet, de nem ért egyet azzal, hogy az államfő az előző rendszerben betöltött pozíciójával indokolta a "szerencsétlen eseményt".
Vágólapra másolva!

"Nem haragszom a köztársasági elnökre, de jólesett, hogy utólag úgy tűnik, megbánta a viselkedését és szerencsétlen eseménynek tartja a történteket" - mondta az [origo]-nak Fekete János közgazdász, akivel a március 15-i állami kitüntetése alkalmával nem fogott kezet az érdemrendet átnyújtó Sólyom László.

Az államfő megválasztásának egyéves évfordulója alkalmából szerdán adott interjút a közszolgálati televízió Az Este című műsorának. Sólyom László az elmúlt egy év történéseit és saját szerepét értékelte, és többek között beszélt a március 15-i kitüntetések átadásakor elmaradt kézfogásról is.

A köztársasági elnök "szerencsétlen eseménynek" nevezte a történteket, hiszen mint mondta, senkit nem akart személyesen megbántani. Azt, hogy nem nyújtotta a kezét, a szerdai műsorban azzal indokolta, hogy itt valójában egy "nagyon fontos elvi és értékkérdésről" van szó, mégpedig, hogy ki lehet-e tüntetni olyanokat, akik nem ennek a rendszernek, hanem a másik rendszernek voltak a támogatói (...)". Arra a kérdésre viszont, hogy vajon ma már kezet nyújtana-e Fekete Jánosnak, az államfő igennel felelt

"Lezártam az ügyet"

Fekete János, aki három évtizeden keresztül töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztját, az [origo]-nak azt mondta: részéről le van zárva az ügy, és nem haragszik Sólyomra, azonban az interjúban elhangzott indokkal nem ért egyet. "Azt gondolom, hogy ezt a mostani kitüntetést nem az előző rendszerben betöltött szerepem, hanem az azóta végzett munkám alapján kaptam, ahogy más kitüntetéseket is az elmúlt 16 évben" - mondta a 88 éves közgazdász, aki jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójának nemzetközi főtanácsadója.

Sólyom László már a március 15-i állami ünnep alkalmával tartott átadási ceremónia előtt nyíltan kifogásolta három személy elismerését. Bár nem nevezte meg, kiknek a kitüntetését nem támogatta, hamar kiszivárgott, hogy Fekete Jánosnak, valamint Marjai József volt miniszterelnök-helyettesnek és Mosonyi Emilnek, a bősi vízlépcső tervezőjének állami elismerésben részesítésével szemben vannak kifogásai. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte alkotmányos szempontból problémás e három kitüntetésre javasolt személy előző rendszerhez kötődő tevékenysége. Sólyom nem tudta elérni, hogy a kormányzat módosítsa a díjazottak listáját, de az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy alkotmányértelmezést kérjen a kitüntetésekre vonatkozó hatáskör ügyében.

Gergely Zsófia