Átmeneti intézkedésekről beszél az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Az államháztartási egyensúly 2009-ig várt helyreállása után bevezetik az egykulcsos adót - ígéri az SZDSZ. A kisebbik koalíciós párt szerint erről - az általuk átmenetinek mondott - megszorító intézkedésekkel együtt állapodtak meg az MSZP-vel.
Vágólapra másolva!

Az átmeneti intézkedések következményeként, a költségvetési egyensúly helyreállásával párhuzamosan megvalósul az egykulcsos adórendszer a ciklus végéig, amelyről megállapodott a kormánykoalíció. Erről Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője számolt be szombaton.

"A megállapodás része az, hogy 2009-re, tehát az átmeneti időszak után egy áttekinthető, a jelenleginél jóval egyszerűbb, és egykulcsos adórendszer valósuljon meg" - mondta Horn, akin szerint a kormányfő által ismertetett összes változtatás az egységes, 20 százalékos adókulcs irányába mutat.

Az SZDSZ az intézkedéscsomagban foglaltakat tudomásul vette, de feltételül szabta, hogy ezekkel párhuzamosan induljanak el a kormányprogramban szereplő reformok, amelyek az egészségügy, a közigazgatás, az önkormányzatok területét érintik, valamint folytatódjon az oktatás reformja is - mondta az ügyvivő. Horn Gábor szerint a költségvetési egyensúly helyreállítása és a gazdasági növekedés folytatódása és felerősödése is olyan közös érdek, amelynek a lakosság is élvezi majd a következményeit, előnyeit.