Ismét iható a miskolci csapvíz

Vágólapra másolva!
A héten vett vízminták vizsgálatai alapján ismét fogyasztható a miskolci csapvíz, amelyet a vízbázisba került szennyeződés miatt a múlt hét óta csak forralás után lehetett meginni. A megyei tisztifőorvos szerint most már biztonsággal kizárható az újabb fertőzés kockázata.
Vágólapra másolva!

Ismét korlátozás nélkül fogyasztható Miskolcon az ivóvíz - jelentette be Bodnár Judit megyei tiszti főorvos rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken Miskolcon. A június 11-i, a június 12-i és a június 13-i vízminták kémiai és mikrobiológiai vizsgálati eredményei szerint ugyanis megfelelő az ivóvíz, amelynek a klórszintje is biztonságos, így kizárható az újabb fertőzés kockázata.

Ezért a vízfogyasztásra vonatkozó valamennyi korlátozást megszüntetik, Miskolcon az ivóvíz megfelelő minőségű és az egészségre ártalmatlan - tette hozzá a megyei tiszti főorvos.

A vízfertőzést okozó kórokozók a hónap eleji rendkívül heves esőzések miatt kerültek a több miskolci városrészt is ellátó karsztos vízbázisba, amit a vízművek szakemberei csak a múlt hét csütörtökön észleltek. A szennyezett ivóvíz miatt bejelentett megbetegedések száma azóta 3181-re emelkedett, és folyamatosan több mint 100 beteget ápolnak kórházban.

Közben az ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt el, hogy kiderítsék, hogyan szennyeződött az ivóvíz, valamint hogy a lakosságot idejében tájékoztatták-e.

[origo]/MTI