Balesetben meghalt egy nő a 41-es úton

Vágólapra másolva!
Egy személy meghalt, két gyermek pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor az árokba csapódott egy személygépkocsi a 41-es számú főút baktalórántházi szakaszán péntek reggel.
Vágólapra másolva!

A középkorú nőt a mentők a baleset helyszínén megkísérelték újraéleszteni, de erőfeszítéseik nem jártak eredménnyel - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely hozzátette: a két 12 év körüli gyermeket a kórházba szállították.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint egy, a főúton Vásárosnamény felől, Nyíregyháza irányába tartó gépkocsi borult az árokba.

A hadnagy elmondta: a szemtanúk szerint a kocsi vezetője előzésbe kezdett, s ekkor egy másik autó, - amely egyébként elhajtott a helyszínről - ugyancsak előzésbe fogott. Ettől az előtte haladó sofőr megijedhetett, félrerántotta a kormányt, és járművével az árokba csapódott.

A baleset helyszínelésének idejére a főutat lezárták, s elterelik a forgalmat.