Az SZDSZ feltételhez köti a megszorítások támogatását

Vágólapra másolva!
Feltételekkel támogatja az SZDSZ a megszorításokat tartalmazó Új egyensúly program támogatását. A kisebbik koalíciós párt a támogatásért cserébe egyebek mellett azt kéri, hogy kormány 2009-től vezesse be az egykulcsos adórendszert.
Vágólapra másolva!
Adók, árak emelésével nyit az új kormány/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20060610gyurcsany.html

A Szabad Demokraták Szövetsége azzal a feltétellel támogatja a kormány megszorító intézkedéseit tartalmazó Új egyensúly programot, ha a kormány 2009-től bevezeti az egykulcsos adórendszert és a gazdaságpolitikai hangsúlyt a versenyképesség növelésére helyezi - olvasható az SZDSZ közleményében.

Az SZDSZ hozzáteszi: a költségvetési megszorításokkal, adóemelésekkel is járó program a koalíciós pártok közötti kompromisszum eredménye, amely szükséges feltétele az SZDSZ választási programjában megfogalmazott célok elérésének.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében erre reagálva azt írta: az "adócsökkentés pártja" szolgalelkűen asszisztál a durva kormányzati pénzbehajtáshoz, az adó-és áremelésekhez.

A szóvivő közleményében arra kérte a liberális pártot, hogy amennyiben valóban fenntartásai vannak a Gyurcsány-csomaggal szemben, ne bátortalan közleményeket küldözgessen, hanem az Országgyűlésben ne szavazzák meg azt.