Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról beszélt pártja szombati rendezvényén, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatottsága szerinte akár a 7-9 százalékot is elérheti majd az önkormányzati választáson. A politikus szerint a Gyurcsány-kormány "megbukott a politikai érettségin", és az emberek csalódtak a többi pártban.

"Az MDF támogatottsága folyamatosan növekszik, ezért vélelmezhetjük azt, hogy az önkormányzati választáson legalább 7-9 százalék közötti eredménnyel számolhatunk" - mondta Dávid Ibolya szombaton a Somló-hegyen, a párt hagyományos Szabadság-napi megemlékezésén, több száz érdeklődő jelenlétében.

"Egy friss felmérés szerint az MDF támogatottsága a fővárosban például eléri a kilenc százalékot" - tette hozzá az MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint az elmúlt félévben a pártok mélységes csalódást okoztak. Mint mondta: az MSZP és az SZDSZ "becsapta a választópolgárokat", "szöges ellentéte valósul meg ma annak, amit egyébként a féléves  kampányban nap mint nap hallhattunk". A pártelnök szerint eljátszotta a hitelét a Fidesz is a közel 4 ezer milliárdos ígérgetésével, hiszen ha kormányra kerül, nem tudta volna megvalósítani. 
   
"Mi azt tettük, amit ígértünk, s nem hagyjuk magunkat egyik nagy párt által sem  befolyásolni" - jegyezte meg az MDF elnöke. Hozzátette: "az új jobboldal nem engedheti meg magának azt a fajta nosztalgikus hangot, amit hallunk a Kádár-korszakkal kapcsolatban", "sokan teszik ezt meg a jobboldalon is, de tudniuk kell, rossz úton járnak".
   
Dávid Ibolya szerint a Gyurcsány-kormány "megbukott a politikai érettségin, pedig a választóktól előre megkapták a tételeket". Mint mondta: "megbuktak közgazdaságtanból, mert a nemzet vagyonával nem tudtak felelősen gazdálkodni". Hangsúlyozta: "megbuktak erkölcstanból is, mert szándékosan félrevezették kampányukkal Magyarország választópolgárait".
   
"Megbuktak történelemből is, mert politikájukkal a Kádár-korszak módszereit éltetik tovább, ugyanis a gulyás-kommunizmusnak a stratégiája volt az, hogy kölcsönből és hitelből akart építkezni" - vélekedett az MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint 2002-ben ebbe a gulyáslevesbe az MDF-en kívül mindenki belerakta a magáét - az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz is -, "amikor megszavazta Magyarország versenyképességét sok-sok évre visszavető úgynevezett 100 napos programot".
   
"Ez a 100 napos program indította el a lejtőn a magyar költségvetést, amely azóta nem tud talpra állni, s ennek a levét isszák ma az emberek, akiket a választási sikerpropaganda után hideg zuhanyként ért a beterjesztett megszorító csomag" - fogalmazott az MDF elnöke.
   
Dávid Ibolya szerint "a csomag elsődleges címzettje a magyar középosztály, éppen azok, akik szorgalmukkal, tehetségükkel, kreativitásukkal leginkább szolgálják Magyarország érdekeit és a magyar gazdaság fejlődését". A politikus szerint az "ő zsebeiket és megtakarításaikat malacperselyként kezeli a kormány, amit össze lehet törni, hogyha az államnak szüksége van rá".
   
"Ezért lett a kampánybeli adócsökkentési programból egy korábban soha nem látott mértékű adóemelési és megszorítási csomag" - tette hozzá a pártelnök. Megjegyezte: "az Antall-kormányon kívül egyik kormány sem segítette lényeges intézkedésekkel a középosztály érvényesülését, legfeljebb csak jól hangzó szlogenek szintjén". Dávid Ibolya szerint "Magyarország elindult egyfajta latin-amarikanizálódás útján", amit alátámaszt az Európai Unió legújabb felmérése is, miszerint Európában Magyarországon a legnagyobb a különbség a legrosszabbul és a legjobban kereső 10 százalék között. 
   
Dávid Ibolya szerint "a nadrágszíjat ugyanazok húzzák, akik csak egy-két évvel ezelőtt azt mondták, nincs is szükség nadrágszíjra, ehetünk-ihatunk, jól élhetünk". "Ha megvalósul mindaz, amit a kormány az Új egyensúly-programjában meghirdetett, akkor a hazai középosztály olyan sovány lesz, hogy észre sem lehet majd venni a tehetősek és a még nagyobb réteget képviselő elszegényedettek szorításában" - jelentett ki Dávid Ibolya.