Szijjártó konkrét lépéseket hiányol

Vágólapra másolva!
Elégedetlen a Fidesz a hétvégi kormányülésen történtekkel. A párt szóvivője szerint a kormányfő továbbra sem tájékoztat megfelelően a tervezett megszorításokról.
Vágólapra másolva!
Gyurcsány: Hiba volt a jólét illúzióját kelteni/itthon/20060625gyurcsany.html

Gyurcsány Ferenc és a kormány még mindig nem tájékoztatta az embereket arról, hogy milyen megszorításokra készülnek - mondta Szijjártó Péter a hétvégi kormányülés bejelentéseire reagálva. A Fidesz szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: a kormány kétnapos ülésén csupán egy "sajtótájékoztató menetrendet" állított fel, ám konkrét lépésekről még mindig nem lehet tudni.

A miniszterelnök szombaton, a balatonőszödi kétnapos kormányülés után jelentette be, hogy tíz alapelv köré rendezi munkáját a jövőben a kormány, amelyek az egyensúly, a reformok és a fejlesztés kapcsolatára vonatkoznak. Gyurcsány Ferenc szombaton beszélt arról is, hogy Hiller István oktatási és kulturális miniszter jövő héten kedden jelenti be az oktatási reform második ütemét, július 30-ig pedig elindul az egészségügyi reform.