Több épületet is megrongált Borsodban az éjszaka dúló hatalamas vihar: beszakadt egy családi ház plafonja, egy épület pedig, ahová villám csapott, szinte teljesen kiégett. Emellett közel 40 fát csavart ki az erős szél és pincéket árasztott el a hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső.

Szerdára virradó éjszaka hatalmas vihar vonult végig Borsod-Abaúj-Zemplén megyén. A nagy mennyiségű eső és az erős szél mellett villámok is jelentős károkat okoztak, szinte az egész megyében.

Kohánka István, a Borsod-Abaúj-Zemplén a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezető-helyettese az [origo] megkeresésére azt mondta, hogy szerda délelőttig 58 bejelentés érkezett a viharkárokkal kapcsolatban, de ennél többre számítanak.

A legtöbben kidőlt fák eltávolításában kértek segítséget, de sok helyen a vizet kell elszivattyúzni. Több épületet is megkárosított a vihar. A legsúlyosabban egy taktakenézi családi ház károsodott: leszakadt a plafon egy része. Ezért az ott élő hattagú családot ki kellett költöztetni, két embert kórházba szállítottak, négy gyereket, akik nem sérültek meg, a szomszédnál helyeztek el.

Emellett egy miskolci élelmiszerbolt teteje is megsérült a viharban. A hercegkúti faluházba pedig villám csapott, az épület kiégett, az eddigi becslések szerint 15 millió forint kár keletkezett az épületben.