Piros műtehenet elemez Demszky helyettese

Vágólapra másolva!
Megkezdődött Budapesten a tehénparádé: színes műanyag tehenek lepték el a belvárost. Összesen 54 szobrot helyeztek ki a főváros forgalmas pontjaira: van Rubik-kockás, szívószálas, csizmás és szado-mazo tehén is a kiállított alkotások között.
Vágólapra másolva!

Rendhagyó kiállítás kezdődött pénteken a fővárosban. 54, üvegszálas műanyagból készült tehénszobrot helyeztek ki a szervezők a belvárosban, többek között az Oktogonon, a Liszt Ferenc téren, a budai Várban, a Gellért téren és az Andrássy úton. Lehet találkozni kanalakkal kirakott, rószaszín, rikítózöld színű csizmás, Rubik-kockás, piros szado-mazo külsejű tehenekkel is a belvárosban.

Csikós Gergely, a tehénparádé projektvezetője azt mondta a kiállítás péntek délelőtti megnyitóján, hogy a tehenek már bejárták a világot, több nagyvárosban, többek között Londonban, Prágában, New Yorkban is volt már ilyen parádé. Csikós szerint azért lett a tehén a kiállítás állata, mert az egy barátságos, vidéki szimbólum, ami városi környezetben teljesen új értelmezést kap.

A tehéninvázió szeptember 10-ig tart. Addig szavazni is lehet majd interneten és sms-ben a kedvencekre. Csikós elmondta azt is, hogy jövő hétre készítenek egy tehénnavigátor-térképet, hogy mindenki megtalálja a városban szétszórva található szobrokat.

Az [origo] kérésére Schiffer János kulturális főpolgármester-helyettes gyorselemzést készített az egyik, általunk kiválasztott tehénről. A kiválasztott darab az [origo] munkatársai szerint egy szado-mazo tehén, a pirosra festett szobrot ugyanis lakatpántokkal díszítették fel, ezek távolról szegecseknek tűnnek. Schiffernek azonban más jutott eszébe a szoborról.

Fotó: Hajdú D. András
Schiffer János elemez

"Egy pécsi fogorvos alkotásáról van szó, a lakatpántokról pedig minden pécsinek eszébe jut a főtér közelében található kapu, amire a helyiek az évek során rengeteg lakatot tettek. Ezért a tehén ennek az ötletnek az átvitele" - vélekedett Schiffer, aki sietve hozzátette azt is, hogy a tehén komplexebb alkotás a kapunál, mert a kulcsokat is összegyűjtötte az alkotó a tehénen. Így szerinte egy nagy kulcsperselyről van inkább szó - foglalta össze véleményét Schiffer.

A Rubik-kockával kombinált tehénről az egyik alkotó, Dobos Andrea azt mondta, valami magyaros motívumot akartak összepárosítani a tehénnel, így született az ötlet, hogy feldarabolnak egy tehenet, és fejét, lábait egy Rubik- kockához illesztik.

A péntek reggel kihelyezett teheneket az [origo] tudósítójának tapasztalatai szerint furcsán méricskélték a járókelők, sokan megálltak megvizsgálni a furcsa szobrokat, de még aki sietett, az is legalább egy pillantást vetett a tehenekre. "Nekem azért tetszik, mert otthon is van tehenünk" - foglalta össze véleményét a kezdeményezésről egy anyuka, aki éppen kisgyerekét ültette fel az egyik tehénre, amikor délelőtt az Oktogonon járt az [origo] munkatársa.

Komáromi Gergely