Az MSZP és a Fidesz is egy-egy milliárdot költött médiakampányra a választások előtt, aminek legalább kétszerese lehet a kampány valódi ára. Mindkét párt sokszorosan túllépte keretét, ezért a törvény szerint még tartozik is a költségvetésnek - írja a Népszabadság.

Fábián Évi, Venczel
Túlköltekeztek

Egy párt a jogszabályok szerint legfeljebb 386 milliót költhet kampányára. Minden pártnak ugyanis egymillió forintot írnak elő jelöltenként a jogszabályok - ez a 386 parlamenti helyet figyelembe véve elvileg összesen 386 millió forint. Ha a párt túlköltekezik, elvileg a dupláját kell visszafizetnie az államkasszába. Az abszurd pártfinanszírozási rendszer ellen is tiltakozott a Szeretem magyarországot Klub és az Eötvös károly Közpolitikai Intézet - írja a Népszabadság.

A két szervezet számításai szerint csak médiakampányra egymilliárdot költött az MSZP és a Fidesz is, amelynek a teljes kampányköltség legalább a duplája a két nagy pártnál - állítják. Az Eötvös Intézet számításai szerint akár ennél is több, négy-négymilliárd lehet a két nagy párt teljes kampányköltsége. Médiakampányra az MSZP 1 milliárd 58 millió, a Fidesz 912,5 millió, az SZDSZ 360 millió, az MDF pedig 304 millió forintot költött. Az MSZP és az MDF sokat hirdetett lapokban, az SZDSZ az interneten, a Fidesz pedig legszívesebben köztéri hirdetésekre költött.

A szervezetek szerint "a politikai elit hazugságra kényszeríti saját magát" - írja a Népszabadság. A pártok szerintük rá vannak kényszerítve az egyébként abszurd pártfinanszírozási szabályok megszegésére.