Gyurcsány: A kiigazítás hiteltelenítheti a reformokat

Vágólapra másolva!
Egy megválaszolatlan politikai dilemma miatt tűnik úgy, hogy rossz volt az államháztartási egyensúlyt javító Új Egyensúly program kommunikációja - mondta Gyurcsány Ferenc vasárnap este. A kormányfő hozzátette: mivel egy időben kell megkezdeni a reformokat és a kiigazítást, ezek rombolják egymás esélyeit.
Vágólapra másolva!

A kívülről kommunikációs hibáknak látszó hibák, azok "nem teljesen végiggondolt vagy kivitelezett politikai cselekvések" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este az ATV műsorában arra a kérdésre, eddig mindent jól kommunikáltak-e. Gyurcsány Ferenc kifejtette: egy időben kell megkezdeni a reformokat és a kiigazítást, ezek azonban rombolják egymás esélyeit, az emberek ugyanis csak a kiigazítást látják, és ez hitelteleníti a reformokat.

"Az első perctől nagyon nehezen találunk arra választ, hogy ha mind a kettőt most kell indítani, hogyan nem lesz annak az a következménye, hogy a szükségszerű egyensúlyteremtő kiigazító lépések a maguk meglehetősen borús árnyukat nem vetik rá a reformokra, és ezzel nem hiteltelenítik a reformokat " - mondta. Mint mondta, ez politikai és nem kommunikációs dilemma, és mivel erre nincs válasz, kívülről azt lehet látni, hogy a kommunikációban van bizonytalanság.

Az adóterhek növekedésére vonatkozó kérdésre a kormányfő közölte: az adózók magatartásában nem változott semmi az elmúlt évek adócsökkentésével: "Az adócsökkentések az elmúlt négy évben mostanra annyira elgyengítették az államot, de annyira, hogy igen komoly nehézséget okoz megfelelni a kiadási kötelezettségeinknek." A héten Londonban és Frankfurtban gazdasági szakembereknek tartott előadásairól közölte: azt derült ki, hogy az elemzők, a befektetők, a bankok többsége nem ismerte a kiigazítás részleteit, vagyis azt, milyen jelentős az egyensúlyteremtés kiadáscsökkentő "lába".

Arra a kérdésre, hogy vállalná-e az MSZP elnöki tisztét, a kormányfő azt mondta: "nem a vizitdíjból áll az egészségügyi reform, nem a tandíjból a felsőoktatási, és nem a pártelnökből áll a pártreform". Hozzátette: erős, nyitott baloldalt kell létrehozni, és ehhez képest Gyurcsány Ferenc pártelnöksége nincs a párt tíz legfontosabb kérdése között. Megjegyezte ugyanakkor: a jelenlegi helyzetben több érv szól amellett, hogy egy személy legyen a miniszterelnök és a pártelnök, mint ellene.