Táncra szólították Gyurcsányt a tüntetők

Vágólapra másolva!
A  2002-es hídfoglalás negyedik évfordulóján a Gyurcsány-kormány tervezett megszorító intézkedései ellen tüntettek kedd késő délután civilek a Kossuth téren. A mintegy ezer-ezerötszáz tüntető transzparensekkel, füttyszóval, ütemes Mondjon le!- és Húzzatok el!-rigmusokkal adta a kormány tudtára, hogy néhány hét alatt elegük lett a ténykedéséből. Leginkább pedig Gyurcsány Ferencből, akinek egyebek mellett azt kiáltották: "Táncolj Feri!"
Vágólapra másolva!

Az Igazság Napja: kerek négy évvel az Erzsébet-híd blokádja után ismét kormányellenes tüntetés - ezúttal nem a választási szavazatok újraszámlálása érdekében, hanem az Új Egyensúly Program megszorító intézkedéseivel szembeni tiltakozásként. A Kossuth téri Rákóczi-szobornál gyülekező tömeg épp hogy betöltötte a parkrészt, és kitartóan skandálta: Mondjon le! Mármint Gyurcsány Ferenc.

"Hazugsággal szerzett hatalom visszaszáll a népre" - szólt a felirat az alkalmi színpad fölött, miközben a hátsó traktusokban Hajrá magyarok!-zászlók, Wass Albert-kötetek és Trianon-kitűzők cseréltek gazdát, lavórban hűtött Borsodi társaságában. A beszédek többsége is azt taglalta, hogy a miniszterelnök hazudott, amikor a választások előtt eltitkolta a költségvetés valós helyzetét és nem közölte, hogy a problémák megoldására milyen politikát kíván folytatni. A felszólalók ízekre szedték az egyensúlyprogramot. Elemeit összevetették a különböző társadalmi rétegeknek tett választási ígéretekkel: a pfújolás a tandíj már bejelentett és a vizitdíj esetleges bevezetése említésekor volt a legerősebb.

Többen emlegették a Bajnai Gordon által korábban vezetett Wallis Rt. tulajdonában lévő Hajdú-Bét Rt. csődjét és a Dunaújvárosba csalogatott dél-koreai gumigyárat, amely százmilliós nagyságrendű állami támogatásért cserében teremt munkahelyeket, miközben - több szónok állítása szerint - a hazai kis- és középvállalkozásoknak a töredéke sem jut ugyanerre a célra. A tüntetésen felszólalt többek között Czakó Gábor író, Csath Magdolna közgazdász, Torkos Matild és Varga Domokos György újságírók. Torkos felszólalását meg kellett szakítani: este nyolckor ugyanis ütemes "Táncolj Feri!"- és "Tolvaj banda!"-skandálások közepette átadták a "Mit akar a NÉP' című petíciót a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének. A petícióhoz mellékelték 18.800 tiltakozó választópolgár aláírását. Ebben felszólították a kormányt, hogy a megszorító csomagot haladéktalanul és maradéktalanul vonja vissza, vagy mondjon le.

A majd négyórás rendezvényen felbukkantak a Jobbik Magyarországért Mozgalom szimpatizánsai. A csoportot a szervezet Budapest XVIII. kerületi elnöke, Gönczöl András vezette, aki azt nyilatkozta, hogy az interneten olvastak az eseményről, illetve ismerőseiktől hallottak róla. Külön köszöntötték Wittner Máriát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. A tüntetésen civilként beszédet mondott Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke is. Thürmer Gyula a Magyar Kommunista Munkáspárt nevében levélben köszöntötte a megmozdulást, melyről többször visszatérően elhangzott, hogy "a civil szféra első, pártoktól független kezdeményezése".

Bogár Zsolt