Vasfűrésszel védik a hajléktalanok jogait

2006.07.05. 10:24

Vasfűrésszel kel egy civil csoport a hajléktalanok védelmére, miután több önkormányzat is kovácsolt vaskarfát szereltetett fel köztéri padokra, hogy így akadályozza meg, hogy a fedél nélküliek odafeküdjenek. A rongálás megosztja a civileket, noha a céllal egyetértenek. Horváth Csaba, az érintett kerület polgármestere pedig rendet és jobb szociális ellátást szeretne - párhuzamosan.

SZAFI-nak (Szociálisan Aktív Fiatalok) nevezi magát az a csoport, amely hajléktalanokkal szemben elkövetett jogsértések miatt, polgári engedetlenségi akciókat szervez. A SZAFI vasfűrésszel harcol, miután a szép szó - több civil szervezet tiltakozása - nem segített.

Az ügy előzménye, hogy a VI. és VII. kerületi önkormányzat karfákat szereltetett köztéri padokra, hogy ne tudjanak rajtuk pihenni a hajléktalanok, és ezzel kiszorítsák őket a környékről. Hasonló karfák jelentek meg aztán más kerületekben is. Hiába tiltakozott a polgármestereknek írt, nyílt levelében AzUtcaEmbere nevű hajléktalanokat segítő civil hálózat, és hiába minősítette Takács Albert általános ombudsman-helyettes a karfák felszerelését emberi méltóságot sértő, embertelen cselekedetnek - a vaselválasztók maradtak a padokon.

Miután a tiltakozások hatástalanok maradtak, megalakult a SZAFI, amelynek első akciója néhány pad karfátlanítása volt. A neve elhallgatását kérő, egyik mozgalmár elmondta, hogy a II. kerületi Ganz utcai parkban, három padról távolították el eddig "felező vasakat". A céljuk, hogy az akcióval ráirányítsák a figyelmet a kiinduló jogsértésre, mozgalmukhoz mások is csatlakozzanak, és hogy általánosságban is megértessék az emberekkel: hasonló esetek fölött nem szabad szemet hunyniuk.

AzUtcaEmbere egyik aktivistája, Szabó Anita azt mondja, szervezetük a céllal egyetért, de a rongálás, mint eszköz megosztja az aktivistákat. Gurály Zoltán,a Menhely Alapítvány szóvivője nem akarta minősíteni a SZAFI módszerét, de arra utalt, hogy a karfatelepítést maguk is elítélik. A SZAFI tette szerinte is szimbolikus erejű, mely azt üzeni, hogy a köztereket nem lehet kisajátítani, hanem vissza kell adni a köznek.

Horváth Csaba II. kerületi polgármester az [origo]-nak azt mondta, hogy náluk nincs olyan pad, amit utólag alakítottak át elválasztó karfákkal. Viszont padok helyett, valóban helyeztek ki köztéri foteleket, ami "a megpihenésre épp úgy jó". A polgármester szerint ugyanakkor a köztéri padok nem alkalmasak lakhatásra. Ezért a svéd modellt követné: kellő számú ellátóhely, megfelelő szabályozás, hogy a hajléktalanok ne maradhassanak kint a köztereken éjszakára. Megkerestük Takács Albert ombudsman-helyettest is, akinek a titkárságáról azt az információt kaptuk, hogy a hivatal hajléktalan-ügyben vizsgálatot folytat, amiről azonban az eljárás lezárultáig nem nyilatkozhatnak.

Bogár Zsolt

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK