Külső pénzügyi szakértőkkel erősít Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Augusztus közepére készül el a konvergencia program első változata, amelyben a kormány az Európai Unió számára leírja, miként tervezi az euró bevezetéséhez szükséges szigorú költségvetési és pénzügyi feltételek megteremtését. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt a parlamentben, ahol hétfőn szavaznak a megszorító csomag adóemelésekkel kapcsolatos részéről. A kormányfő közölte, feláll a Konvergencia Tanács, amelynek Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló vezetője és Surányi György korábbi jegybankelnök lesz a tagja.
Vágólapra másolva!

A megszorításokról szóló szavazás előtt Gyurcsány Ferenc a parlamentben a konvergencia programmal kapcsolatos tennivalókról beszélt. Ezt a programot szeptember elejéig kell benyújtani Brüsszelnek, és tartalmaznia kell azt, hogy Magyarország mit tesz annak érdekében, hogy be lehessen vezetni az eurót.

A miniszterelnök elmondása szerint a program készítése már folyik, de vannak olyan elemei, amelyek túlmutatnak a kormány kompetenciáján. Példaként a pénzügypolitikát említette, amelyben a Magyar Nemzeti Bankkal kell együttműködni. A jegybankkal - amelynek elnöke, Járai Zsigmond többször is élesen bírálta a kormányt a folyamatosan duzzadó hiány miatt - jövő héten kezd konzultációt a kormány - derült ki Gyurcsány szavaiból.

A konvergencia program első változata augusztus közepére készül el, ezt akkor elküldik a parlamenti pártoknak és tárgyalnak róla a munkavállalók és munkaadók képviselőivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Gyurcsány bejelentette, hogy feláll a Konvergencia Tanács, amelynek tagja lesz Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló vezetője és Surányi György korábbi jegybankelnök. Ők szintén részt vesznek a program kialakításában.

A kormány idén év elején már benyújtott egy konvergencia programot Brüsszelnek, de akkor azt visszadobták újradolgozásra. A programban foglaltaknak azért van nagy jelentősége, mert ezekből kiderülhet, miként képzeli el a kormány az euróbevezetéshez szükséges szigorú költségvetési és pénzügyi feltételek megvalósítását. A kormányfő hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy az adótörvényekről szóló parlamenti döntés után új szakaszba kerül a konvergencia program készítése. Közölte azt is, az adóemeléssek kapcsolatos jogszabályok elfogadása kijelöli a kötvetkező évek makrogazdasági mozgásterét.

Navracsics az igazság kibontásáról

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány felszólalására reagálva azt mondta, a célban, hogy európai színvonalon éljenek az országban az emberek, mindenki egyetért. Szerinte azonban erről nem azon a napon kellene beszélni, amikor adóemeléseket készül megszavazni a kormányoldal. Azt mondta, ezzel csökkenni fog az életszínvonal, ezért arra kérte a miniszterelnököt, vonja vissza a törvényjavaslatokat. A kormánypárti képviselők azonban kinevették Navracsicsot.

A frakcióvezető azt is mondta, hogy a kormány lépései korábban elhibázottak voltak, vagy - utalva Gyurcsány egy korábbi nyilatkozatára - nem bontották ki az igazság minden részletét. Ezért szerinte most sincs garancia arra, hogy a lépéseket nem hibázza el a kormány. Megjegyezte, hogy a miniszterelnök által bejelentett Konvergencia Tanács plágiumszerű, mert a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanácsra emlékeztet.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta, az MSZP és az SZDSZ vészes időhiányban szenved a konvergencia programmal: utalt arra, hogy a parlamentnek két hete lesz arra, hogy megvitassa az előterjesztést. Szerinte ellentmondásos a mostani elképzelés, ami mintegy 2 ezer milliárdos megszorítást tartalmaz, miközben tavaly még ezer milliárdos adócsökkentésről készítettek porgramot.

Kuncze az ellenzéket kérte számon

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint azért fontos a program, mert egyensúlyi pályára kell állítani az országot. Beszédében a Fideszt bírálta, mert az ellenzéki párt a kampányígéreteinek megvalósítása szerinte 4 ezer milliárd forintba került volna. Azt is kifogásolta, hogy az ellenzéknek nem voltak javaslatai.

Lukács Tamás, a KDNP vezérszónokaként felvetette: ha a kormányoldal alkotmányossági aggályokat vetett fel a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanáccsal kapcsolatban, akkor a Konvergencia Tanács esetében is el kellene gondolkodni az aggályokon. Bírálta a kormányoldalt, hogy miközben megszorításokat készül elfogani, elengedte az iraki 40 milliárdos államadósságot. Megjegyezte azt is, hogy a mostani konvergencia programot az a pénzügyminiszter készíti elő, aki már korábban részt vett két, Brüsszel által visszadobott program elkészítésében.

Gyurcsány Ferenc viszontválaszában azt javasolta, hogy a továbbiakban ne a múltról, hanem a jövőről beszéljenek. Hozzátette: az elmúlt években a kormányzat filozófiája az volt, hogy kevesebb bevételből többet adjanak az embereknek - többek között az adók csökkentésével, a szociális kiadások növelésével és modernizációs programmal. Ez a politika nem folytatható, ezért készítették el az Új Egyensúly Programját - közölte. Szerinte azonban az ellenzék továbbra is a korábbi, kevesebből többet politikáját akarja folytatni, ami szerinte rövidlátásra utal.