Vágólapra másolva!
Kirabolt egy takarékszövetkezetet egy ismeretlen férfi Drávaszabolcson szerdán, majd 800 ezer forintnyi zsákmányával elmenekült - közölte a baranyai rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

A harminc év körüli, 165 centiméter magas, vékony testalkatú, sísapkát viselő férfi pisztollyal a kezében lépett be a bankba. A biztonsági őr egy széket maga elé tartva próbálta feltartóztatni, a rabló azonban rászegezte fegyverét, és a földre fektette az őrt - mondta el a bűncselekmény részleteiről Bális Eszter.

A férfi ezt követően egy táskát dobott a pult mögé, és arra kényszerített két alkalmazottat, hogy a kasszában található pénzt beletegyék, majd kiment az épületből, motorra ült, és elhajtott a helyszínről.

A rablásban senki sem sérült meg, a tettest keresik.