Megtalálták az eltűnt miskolci férfi holttestét

Vágólapra másolva!
A Hejő-patakban találták meg hétfőn kora este annak az idős férfinak a holttestét, aki két héttel ezelőtt tűnt el a miskolci Hejőparkból - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A hetven év körüli férfi két héttel ezelőtt tűnt el a Hejőparkból, azóta keresték. A Hejő-patak partján találták meg a papucsát és néhány ruhadarabját, a holttestre a miskolci Spider Mentőcsoport segítségével bukkantak rá - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Lehóczki László, a mentőcsoport vezetője közölte: a borsodi megyeszékhely egyik üzletközpontjának háta mögötti területen, a Hejő-patakban találták meg a férfit. A vízfolyás ezen a részen rendkívül uszadékos, ez nehezítette a keresést.

Két héttel ezelőtt egyébként a sok csapadék miatt a patak sodrása igen erős volt, vélhetően ez okozta a tragédiát.