Őszre várják a kirúgott hivatalnokok rohamát

Vágólapra másolva!
Néhányan keresték fel csak azt a hétfőn megnyílt irodát, ahol az állami hivatalokból elbocsátott dolgozókon próbálnak segíteni. A közalkalmazottakra specializálódott munkaügyi központ kedvezményes hitelt biztosít az exközszolgáknak, ráadásul állja az átképzés több tízezer forintos költségeit is. Az igazi roham ősszel várható, valószínűleg ekkor kezdődnek a nagyobb elbocsátások a kormányzati hivataloknál.
Vágólapra másolva!

Kedd délig mindössze húsz munkanélküli közszolga kereste fel - személyesen, illetve telefonon - azt a hétfőn megnyílt, speciális irodát, ahol az állami hivatalokból elbocsátott dolgozókon próbálnak segíteni. A józsefvárosi Szeszgyár utcában található munkaügyi centrumban az [origo] munkatársa kedden egyetlen álláskereső hivatalnokkal sem találkozott, a telefonok nem csörögtek, az állásböngésző számítógépek előtt pedig nem ült senki.

Az iroda vezetője szerint az igazi roham augusztus-szeptember körül várható, mivel valószínűleg ekkor kezdődnek majd az egyes tárcáknál az elbocsátások. Schrantz Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta: a korábbi tapasztalatok alapján a tömeges leépítéseknél az elbocsátottak közel 50-60 százaléka nem tud egyből elhelyezkedni, ők valószínűleg felkeresik majd az irodát.

A kormány tervei szerint az államigazgatási reform keretében közel 13 ezer dolgozót bocsátnak el, köztük miniszteri dolgozókat, valamint több megyei szervezetnél - rendőrség, közlekedési felügyelet, APEH - dolgozó munkatársat. A kormány az leépítéseket spórolás, valamint az egyszerűbb ügyintézés bevezetésével indokolta.

Schrantz szerint a hétfőn megnyílt szolgáltató centrum jóval több lehetőséget biztosít az utcára kerülő hivatalnokoknak, mint a hagyományos munkaügyi központok. Személyre szabott tanácsadást kapnak, segítik az exközszolgák átképzését, ha pedig vállalkozóként próbálnak meg elhelyezkedni, 10 éves futamidőre, kedvezményes kamattal, 3 millió forintos kölcsönt biztosítanak számukra.

"Egy gyesről visszatért, korábban pénzügyi területen dolgozó egykori minisztériumi alkalmazottnak azt javasoltuk, hogy mérlegképes könyvelőként próbáljon elhelyezkedni" - mondta az [origo]-nak a szolgáltató centrum egyik munkatársa, aki névvel nem szeretett volna nyilatkozni. Ehhez továbbképzés szükséges, ennek költségeit - a tandíjat és a vizsgadíjat - viszont várhatóan állja az iroda. "A rendszer még nem kiforrott, majd a tömeges elbocsátásoknál derül ki, hogy pontosan a költségek mekkora részét álljuk" - tette hozzá az iroda munkatársa.

Szöllősi Ágnes karriertanácsadó korábban az [origo]-nak elmondta: a közalkalmazottak helyzete az átlagosnál is nehezebb. Az üzleti szférában dolgozók fel vannak készülve az állandó változásra, arra is, hogy elveszíthetik állásukat. Ezzel szemben az állami cégek, a közhivatalok stabil munkahelynek számítanak, és az ott dolgozók egyik fő motivációs háttere éppen az egzisztenciális biztonság megteremtése, fenntartása, ezért az onnan való kikerülés még nagyobb megrázkódtatást jelent - közölte a szakember.

A Central European Management Intelligence (CEMI) 2006 áprilisában kiadott, a magyar gazdasági problémák megoldásáról szóló tanulmánya szerint viszont még nagyobb, körülbelül 50-55 ezer fős létszámleépítésre volna szükség a közigazgatásban. Ezen belül is főként a központi igazgatás, az önkormányzati képviselők és stábjaik, valamint az önkormányzati igazgatás területén. Ráadásul a cég elemzései szerint a jelenlegi állami alkalmazottak általánosan magasabb képzettségük miatt, nagyobb arányban találnak munkát a versenyszférában.

Szabó András