Orbán megbuktatná a Gyurcsány-csomagot

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint az önkormányzati választások egyik tétje, hogy a társadalom jelezze, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot. A Fidesz elnöke azt mondta, hogy a miniszterelnök és kormánya mellett az értelmiségi elit is felelős azért, hogy az ország abba a helyzetbe jutott, amelyben ma van.
Vágólapra másolva!

A Fidesz elnöke szerint azért hirdették meg a "Jó reggelt Magyarország" kezdeményezést, hogy az embereket is megkérjék, segítsenek, "közösen fejezzük ki a véleményünket, mert ha elég sokan vagyunk (...) ez rá fogja kényszeríteni a kormányt, hogy vonja vissza ezt a rossz csomagot" - mondta Orbán Viktor a Magyar Rádió Háttér című műsorában kedden este.

Amennyiben a Fidesz kap többséget az országban leadott voksok összességét tekintve az október elsejei önkormányzati választásokon, ez világos üzenet lesz a társadalom részéről, hogy meg akarják buktatni ezt a csomagot, arra kérik a kormányt, vonja vissza a megszorító intézkedéseket.

Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya mellett az értelmiségi elit is felelős azért, hogy az ország abba a helyzetbe jutott, amelyben ma van. Erről a pártelnök már a közszolgálati televízió Az Este című műsorában beszélt kedden.

A pártelnök úgy fogalmazott: "az, hogy az ország ide jutott, abban tevőlegesen (...) a Gyurcsány-kormány és a miniszterelnök a felelős, de hogy ez bekövetkezhetett, azért a teljes magyar társadalmi gondolkodó értelmiségi elit (is felelős). Ebben kitüntetett felelősség a miénk, mert a mi dolgunk lett volna, hogy kinyissuk az emberek szemét".

Annak okát, hogy a Fidesz miért nem tudta a társadalom szemét felnyitni, Orbán Viktor abban látja, hogy egyrészt nem voltak elég erősek a választási kampányban, másrészt nem kaptak kellő támogatást - véleménye szerint - pártelfogultságból az értelmiségtől. A pártelnök álláspontja szerint a vállalkozói világ kiszolgáltatott helyzete miatt "falazott ehhez a hazugsághoz", amely nyílt politikai hazugság.

Mint a pártelnök közölte: a Jó reggelt Magyarország kiáltvány célja, hogy "megbuktassuk a Gyurcsány-csomagot, (...) nem a kormányt, hanem a Gyurcsány-csomagot", amely nem megoldja, hanem tovább súlyosbítja a meglévő gondokat. Arra a kérdésre, helyes volt-e az eredetileg magyar-román megbékélést szolgáló találkozón belpolitikai jellegű nyilatkozatot tenni, Orbán Viktor azt mondta: a tusnádfürdői találkozó egy szabadegyetem, ahol a Kárpát-medencei magyarság "búját-baját, (...) időnként örömeit szoktuk megbeszélni, beleértve ebbe (...) a mai magyar államhatárokon belül élő magyarok problémáit is".

Hozzátette: beszéltek a magyar demokráciáról, arról, mi vár Magyarországra, mit érdemes tenni. "Ennek jegyében hosszú hetek vajúdása után (...) sikerült végleges formába önteni egy kiáltványt", ez a Jó reggelt Magyarország.