Tönk szélén táncol a rákcentrum

2006.07.27. 17:05

Az ellátási rendszert átszervezték, az érte járó támogatásokat azonban nem osztották újra  - ez okozza a daganatos betegek ellátásának zavarait az érintettek szerint.  Az [origo] által megkérdezett onkológiai centrumok komoly anyagi gondokkal küzdenek, de egyelőre még tudják kezelni betegeiket. Míg az Egészségügyi Minisztérium a betegek panaszait egyesével vizsgálná, az Országos Onkológiai Intézet szerint az ellátási rendszer rendbetételéhez az egészségbiztosító fellépésére van szükség.

A daganatos betegek érdekvédelmi szervezetei már július elején felhívták a figyelmet arra, hogy az onkológiai ellátás ellehetetlenülhet, mivel a rendszert tavaly decemberben átalakították, a gyógyintézmények által elvégezhető kezeléseket pedig a tavalyi teljesítmény 95 százalékra korlátozták. Azóta több kórházról is kiderült, hogy a változások miatt komoly anyagi problémái vannak, miközben a rákos betegek panaszai is fórumot kaptak.

Az Egészségügyi  Minisztérium által a betegek panaszainak fogadására és kivizsgálására kedden létrehozott zöldszámot a sajtóosztály tájékoztatása szerint az első két napon már közel 300-an keresték, és bár a hívók többsége más egészségügyi problémában kért segítséget, így is 40 panasz érkezett a nem megfelelő onkológiai ellátással kapcsolatban. A minisztérium ezeket az eseteket egyesével akarja megvizsgálni, az [origo] által megkérdezett onkológiai intézetek szerint azonban egyedi eseteknél többről van szó.

A beteg jött, a pénz maradt

Barna Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet gazdasági igazgatója szerint a daganatos betegek ellátásában keletkező gondokat az okozza, hogy az ellátás centralizálásával párhuzamosan nem csoportosították át kellő mértékben a forrásokat is. Azok a kórházak ugyanis, amelyek tavaly decembertől nem gyógyíthatnak daganatos betegeket, az értük az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól korábban kapott támogatásért idén másfajta betegellátást végezhetnek.

A fekvőbeteg-ellátásban ugyanis a kezelések után a kórházak úgynevezett súlyszám alapján kapják a támogatást. Jelenleg egy súlyszám alapértéke 136 000 forint. Ezt a kezelés típusától függően különböző szorzókkal növelik, mivel egy komolyabb műtét természetesen többe kerül, mint egy gyorsan gyógyuló betegség kezelése. A súlyszámokat az egészségbiztosító egy évre előre elosztja az intézmények között, vagyis minden kórház számára előre meg van határozva, hogy összesen hány kezelés elvégzésére van lehetősége, hány kezelést finanszíroz számára az OEP az adott évben.

Az onkológiai ellátás központosításával az így több beteget fogadó centrumok természetesen kaptak plusz súlyszámot, de az Országos Onkológiai Intézet gazdasági igazgatója szerint nem annyit, amennyire szükség lett volna. Közben pedig sok kórház, amelytől a daganatos betegek kezelésének jogát elvették, megtarthatta az értük járó súlyszámot, és azt más tevékenységgel töltötte ki. Így a korábban daganatos betegekre fordított pénzből idén egyes onkológiai osztály nélkül maradt intézmények akár lábtörést vagy tüdőgyulladást is kezelhetnek.

Barna Zsolt szerint a súlyszámokat nagyon nehéz előre elosztani, ezért fontos lenne, hogy a valós teljesítések fényében év közben is lehessen korrigálni őket, most azonban erre nincs mód. A rendszer ráadásul azért is problematikus szerinte, mert a kórházaknak érdeke a megmaradó súlyszámokat mással kitölteni, hiszen úgy több pénzt kapnak az egészségbiztosítótól. "Ez az a hiány, ami miatt mi nem tudunk ellátni elég beteget" - mutatott rá a gazdasági igazgató, hozzátéve, hogy a megoldás egyértelműen az lenne, ha a daganatos betegeket már nem kezelő kórházaktól elvennék a náluk hagyott súlyszámokat, majd a jelenlegi rákcentrumok között újraosztanák azokat.

Barna Zsolt az [origo]-nak azt is elmondta, hogy erre az OEP korábbi főigazgatójától már kaptak ígéretet, az újraosztás pedig folyamatban van. Kérdésünkre az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán is megerősítették, hogy a felülvizsgálatot az OEP elkezdte. Barna Zsolt szerint ez számukra azért sürgető, mert amennyiben a közeljövőben nem kapnak 2000-2500 súlyszámot, az Országos Onkológiai Intézet akár csődbe is mehet. "Jelen pillanatban el tudjuk látni a betegeket, de már nem tartunk ki az év végéig" - mondta.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK