Szemtanúk eredtek cserbenhagyók nyomába

Vágólapra másolva!
Motorost gázolt halálra, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy gépkocsi szerda éjjel Tolna megyében. A vétkes autóban ülő három ittas férfit a baleset egyik szemtanúja tartóztatta fel. Az 58 éves motoros a kórházba szállítás közben vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Az egyik szemtanú segítségével sikerült kézre keríteni azt a három férfit, akik szerda éjjel egy karambolt követően cserbenhagytak egy halálra gázolt motorost - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A Pincehely és Belecska között történt baleset áldozata egy 58 éves férfi, aki a kórházba vezető úton halt meg.

A vétkes gépkocsi akkor menekült el a helyszínről, mikor a balesetet észlelvén másik két autó is megállt az úton - mondta Mártonné Kasler Sarolta rendőrségi sajtóreferens.

Miután értesítette a mentőket, az egyik szemtanú a gázolók nyomába eredt, és eléjük állva megállította az autót. A három férfi ekkor kiszállt a kocsiból, és gyalogosan futott tovább. Egyiküket még éjszaka, két társát a hajnali órákban vette őrizetbe a rendőrség.