Tizenkilencen haltak meg hétvégén az utakon

Vágólapra másolva!
Csaknem húszan haltak meg hétvégén az utakon, összesen 18 balesetben. Egy kivétellel az összes baleset olyan útszakaszon történt, ahol nem voltak jelen a hétvégén ismét fokozott ellenőrzést tartó rendőrök.
Vágólapra másolva!

Tizennyolc balesetben tizenkilencen vesztették életüket az elmúlt három napban az utakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap. A fokozott hétvégi ellenőrzésekről készült összesítés után az ORFK közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a 18 halálos baleset egy kivételével olyan útszakaszokon történt, ahol a rendőrség nem akciózott. Azokon az útvonalakon, amelyeken jelen voltak a rendőrök, sem halálos, sem súlyos sérüléssel járó baleset nem történt.

A rendőrök szeptember végéig minden hétvégén fokozott ellenőrzéseket tartanak. Ezen a hétvégén pénteken a fővárosból kivezető és a Balaton parti utakat ellenőrizték, vasárnap pedig a fővárosba tartó szakaszokon több közlekedési lámpát kikapcsoltak és rendőri forgalomirányítással segítették a közlekedőket. A hétvégi akcióban 3800 rendőr vett részt, 170 sebességmérő készüléket üzemeltettek, és a forgalom ellenőrzésébe két helikopter is besegített.