Sötétséget és káoszt okozott Pesten a vihar

Vágólapra másolva!
A keddi vihar miatt 18 embert kellett kitelepíteni a fővárosban, a hirtelen lezúduló eső miatt egy méter magasan állt a víz a XIII. kerületi önkormányzat épületében, valamint egy III. kerületi rendelőben. A belvárosban csaknem ezer fogyasztó maradt áram nélkül, 20 percig reptérzár volt Ferihegyen, a Keletinél pedig beázott a metró. A főpolgármester azt kérte, hogy két napig senki ne menjen a Városligetbe, mivel veszélyesek lehetnek a megrongálódott fák.
Vágólapra másolva!

Nem sérült meg senki a főként Budapestet és Pest megyét érintő keddi viharban, a károk nagysága egyelőre nem ismert - mondta az [origo]-nak szerdán Szentes György, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője.

Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője arról számolt be, hogy kedd estétől, szerda hajnalig közel 300 riasztás érkezett a tűzoltókhoz, elsősorban beázások és kidőlt fák okoztak problémát. A I. kerület kivételével szinte az összes fővárosi kerültből riasztották a tűzoltókat.

A hirtelen lezúduló eső komoly gondokat okozott a XIII. kerületben: az angyalföldi önkormányzat épületének pincéjében egy méter magasan állt a víz. A XIII. kerületi Béke téren autók akadtak el a 80 centiméteres vízben. Ugyancsak beázott a III. kerületi Vörösvári úton található rendelőintézet pincéje.

A VIII. kerületben, a Dankó utcában 18 embert kellett kitelepíteni egy házból beázás miatt, őket a Fővárosi Polgári Védelem igazgatóságának épületében helyezték el. A XXII. kerületben a Kőérberki patak nyolc családi házat veszélyeztetett, itt homokzsákokra volt szükség a víz megfékezésére.

A Keleti pályaudvar metró aluljárója is beázott és ott is homokzsákokkal védekeztek. A Nyírő Gyula Kórházban leállt az áramszolgáltatás, a tűzoltók áramfejlesztőket vittek a helyszínre, de ezekre nem volt szükség, mert 20 perc után helyreállt az áramszolgáltatás.

A felhőszakadás károkat okozott a Városligetben is, a főpolgármester szerdán arra kérte a budapestieket, két napig ne menjenek a ligetbe, mert veszélyesek lehetnek a megrongálódott fák. A viharban közel 50 fa dőlt ki, és 500 millió forint kár keletkezett.

A vihar miatt a főváros belvárosi kerületeiben közel tízezer fogyasztó maradt áram nélkül, mivel a víz transzformátor-állomásokat öntött el - közölte az Elektromos Művek (ELMŰ). Az áramkimaradás főként az V. és a XIII. kerületben volt gyakori.

Megbénult a közlekedés

A kedd esti viharban Budapest több részén megbénult a tömegközlekedés. Néhány villamos- és trolivonalon nem közlekedtek a járművek, és az eső miatt a 3-as metró nem állt meg a Gyöngyösi utcai megállóban.

Pest megyében a legtöbb hívás Dunaharaszti, Érd, Iklad, Vecsés, Szigethalom településekről érkezett, ahol húsz tűzoltó egység dolgozik és szivattyúzza a pincékben összegyűlt esővizet. Különösen gyors beavatkozásra volt szükség a gyáli városházán, ahol az irattárban derékig ért az utcáról és az udvarról befolyt víz. Több helyen pedig a vihar fákat döntött ki. Érkezett kárbejelentés Fejér megyéből is, itt egy családi házba villám csapott, a ház leégett, emberi sérülés nem történt.

Reptérzár Ferihegyen

Ferihegyen mintegy húsz percig reptérzár volt kedden este a rossz időjárási körülmények miatt - közölte a Budapest Airport szóvivője. A reptérzár 10-12 induló és érkező járatot érintett. Az induló gépek nem szálltak fel, az érkezők egy része pedig Debrecenben, Sármelléken és Bécsben szállt le, más részük a levegőben várta meg, míg jobbra fordul az idő.

Több helyen, köztük a fővárost Székesfehérvárral, Pusztaszabolccsal, illetve Kiskunhalassal összekötő vonalakon okozott késéseket a vasúti közlekedésben a keddi vihar és a heves esőzés - mondta Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.

Néhol - Délegyháza és Kiskunlacháza, vagy Ercsi és Iváncsa között - fák dőltek a vasúti felsővezetékre és a pályatestre, máshol - például a Nyugati pályaudvaron, valamint a Kelenföldi pályaudvar és Tárnok között - a kimaradó áramszolgáltatás akadályozta a működést.

[origo]/MTI