Bunkerből jöttek Budapestre az izraeli gyerekek

Vágólapra másolva!
Negyven észak-izraeli gyerek érkezett kedden Budapestre, hogy egy hétre kiszabaduljanak az otthoni háborús helyzetből. Az izraeli-libanoni konfliktus miatt a gyerekek szinte az egész vakációjukat óvóhelyen töltötték. A fiatalok végigjárják Budapest nevezetességeit, majd a szarvasi zsidó ifjúsági táborban töltenek pár napot.
Vágólapra másolva!

Negyven észak-izraeli fiatal érkezett kedden Budapestre több magyarországi zsidó szervezet és az izraeli nagykövetség meghívására. A 14-18 éves zsidó és drúz diákok Karmielből, Maalotból, Haifából, Tiberiasból, valamint a Libanontól mindössze 2,5 kilométernyire fekvő Chofes városából jöttek. A Budapestre érkezett gyerekek szinte az egész vakációjukat óvóhelyen töltötték az izraeli-libanoni konfliktus miatt.

"Itt kipihenhetik az egy hónap borzalmait, amely nagyon nehéz volt nekik a légoltalmi pincékben" -mondta David Admon, Izrael budapesti nagykövete, aki a repülőtéren köszöntötte a fiatalokat.

Érkezésük után mondtak pár szót - héberül és angolul - az otthoni helyzetről. Egy fiatal lány több mint egy hónapja Izrael közepén lakik családjával együtt, észak-izraeli otthonukat el kellett hagyniuk. Házuk környékét állandóan lövések érik, nagyon sok a halott, sok ismerősük megsérült, rengeteg épület megrongálódott.

Egy másik diáklány pedig azt mesélte el, hogy a házuk előtt csapódott be egy lövedék, ezért minden ablak betört. A lány édesanyja otthon volt, de szerencsére egy biztonságos szobában tartózkodott, így nem esett baja. A család többi tagja pedig távol volt, amikor a lövedék becsapódott.

A csoport tagjai Budapesten - a zsidó élet fontos helyszínein kívül - ellátogatnak a Margitszigetre, a Budai Várba és a Parlamentbe is. Ezt követően Szegedre, majd a szarvasi zsidó ifjúsági táborba utaznak.

Az akció keretében, amelyben szerepet vállalt a Mazsihisz, a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee), a Mensch Alapítvány és a Szochnut (The Jewish Agency for Israel) is, az elkövetkezendő hetekben újabb két csoport, további nyolcvan fiatal érkezik Izraelből Magyarországra.