Kétszázezer autót ellenőriztek rendszám alapján szombaton a rendőrség, a polgárőrök, valamint egy autós egyesület közös akciója során. Megtaláltak több lopott autót, és olyan lízingelt járművekre is sikerült rábukkanni, amelynek tulajdonosa nem fizette a részleteket.

Kétszázezer autót ellenőriztek rendszám alapján szombaton a "Car-öröm" elnevezésű autóvadászat során. "A járművek között hatvan, bűnügyi szempontból "releváns" autót találtak" - ismertette a mintegy hat órán át tartó akció eredményét Németh Lajos, az ORFK helyettes szóvivője. Beazonosítottak többek között nyolc lopott autót, de találtak olyan járműveket is, amelyeken vagy az egyedi azonosítójelet hamisították meg, vagy a lízingelt kocsi részleteit nem fizette a tulajdonos. Az akció során két körözött személyt is sikerült elfogni.

A "Car-öröm" a rendőrség, az Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete és az Országos Polgárőr Szövetség gépjármű felderítő tagozatának közös akciója, amiben 103-an vettek részt speciális technikai eszközökkel. Bene László országos rendőrfőkapitány különdíjban részesítette a legeredményesebb autóvadászt, a "legfrissebb körözésű" gépjárművet megtalálót, valamint a legnagyobb értékű körözött autó felderítőjét. A legértékesebb autót egy nyugalmazott rendőr találta meg, ráadásul a tolvaj is a helyszínen volt, és elismerte a bűncselekmény elkövetését.