Újra iható a víz a balatoni városokban

2006.08.13. 14:01

Feloldotta vasárnap a Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüred egyes részein elrendelt ivóvíz-korlátozást az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. közleménye szerint senki nem fertőződött meg a szennyezett víztől.

Fotó: MTI

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi (ÁNTSZ) pénteken rendelt el ivóvízfogyasztási és főzési tilalmat három balatoni településen - Aszófőn, Tihanyban és Balatonfüreden-, miután szennyeződést észleltek az egyik helyi vízbázisban. A bakteriális szennyezést egy rutinelleőrzés során észlelték a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. munkatársai.

 

A vízmű társaság közleménye szerint az ÁNTSZ által vasárnap elvégzett vizsgálati eredmények alapján az ivóvíz kifogástalan minőségű, emberi fogyasztásra korlátozás nélkül használható. Az érintett településeken egyetlen, a vízfogyasztással összefüggésbe hozható lakossági megbetegedés sem volt. Szent-Iványi Ágnes, tihanyi önkormányzati képviselő ugyanakkor pénteken azt közölte, hogy három-négy megbetegedés is történt. A képviselő azzal is vádolja a vízmű céget, hogy csak pénteken értesítették a lakosságot a fertőzésről, pedig már hétfőn tudtak róla.

 

Az ÁNTSZ Veszprém megyei szervezeténél válságstáb vizsgálja a vízszennyezés okait. A műszaki munkálatok vezetője szerint a probléma az aszófői vízbázisnál jelentkezett, ahol megsérült egy kút. Ezt azonnal kivonták a vízszolgáltatásból, és megkezdték a rendszer aktív klórral való átmosását.

 

A vízkorlátozás mintegy kétezer állandó lakost, valamint további hat-hétezer üdülőtulajdonost és a városban nyaralót érintett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK