A tűzijátékot szervező cég folyamatosan kapcsolatban állt az Országos Meteorológiai Szolgálattal, és a vihar kitörése után sem utasította őket senki a tűzijáték leállítására - mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Nexus Kft. ügyvezetője.  A cég szerint a négy halálos áldozatot követelő viharpánik oka az volt, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat nem tájékoztatta időben a katasztrófavédelmet.

Sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelem nem utasította a vihar kitörése után a tűzijátékot szervező a Nexus Kft-t, hogy álljanak le, a rendőrség ugyanis nem kapott ilyen utasítást a megbízótól, vagyis a kormánytól - mondta a Népszabadságnak adott interjúban Simon Gábor, a cég ügyvezetője.

A Nexust az [origo] nem tudta elérni sem telefonon, sem személyesen, munkatársunkat pedig kedden kitessékelték a cég XII. kerületi irodájából. Kedden a Nexus azt ígérte, hogy a legalább négy halálos áldozatot követelő viharpánikkal kapcsolatban kedd este vagy szerda reggel adnak ki közleményt, ez azonban egyelőre nem történt meg.

A Népszabadságnak adott interjúban a cég ügyvezetője elmondta: a tűzijátékot a rendezvény lebonyolítói közül kizárólag az azt irányító pirotechnikusok állíthatták volna le, akik ezt 6-8 perccel a műsor kezdete után meg is tették. A szervezők végül azért döntöttek a tűzijáték folytatása mellett, mivel úgy vélték, hogy megelőzhető a baj, ha nem egyszerre indul haza a tömeg.

A cég egész vasárnap kapcsolatban állt az Országos Meteorológiai Szolgálattal (OMSZ), és folyamatosan kapták az általános jelzéseket a közeledő hidegfrontról, és a lehetséges záporokról - mondta Simon. Az ügyvezető szerint az viszont továbbra is kérdés, hogy az OMSZ miért nem riasztotta időben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF).

Az ügyvezető szerint a nézők a tűzijáték miatt nem voltak veszélyben, a pirotechnikai eszközöktől nem sérült meg senki. Simon szerint az alvállalkozó, aki a tűzijátékot lebonyolította, világszínvonalú technikával dolgozott, amely minden szempontból kitűnőre vizsgázott. A tűzijátékról szóló szerződés kapcsán Simon elmondta: a szerződés szerint akkor is fizetett volna a megbízó a Nexusnak, ha a tűzijáték vis maior, vagyis elháríthatatlan külső ok miatt állt volna le. A vasárnapi vihar pedig ilyen volt.

A viharpánik ügyében indított a kormányzati vizsgálat, amelynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra, több mulasztást és hiányosságot is megállapított. Ennek nyomán felmentették Bodor Tibort, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjét, aki a Nexus Kft.-vel kötött szerződést aláírta. A vizsgálat megállapította ugyanis, hogy szerződés katasztrófatervében hiányosságok voltak. A terv nem szólt például arról, hogy előzetesen tájékozódni kell az időjárásról.

Fegyelmi indul az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese ellen, mert nem ellenőrizte, hogy a viharról szóló riasztást tartalmazó e-mailt elolvasták-e az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Az hétfőn derült ki, hogy az OMSZ vasárnap este 19.39-kor küldött egy e-mailt az OKF-nek a közelgő viharról, az üzenetet azonban csak 23.30 körül, vagyis jóval a tragédia után olvasták el.

Ezzel kapcsolatban felmentették Nyitrai Béla tűzoltó alezredest is, akinek a katasztrófavédelem ügyeleteseként olvasnia kellett volna az e-mailt. Ezen kívül vizsgálják az OMSZ vezetőjének, Dunkel Zoltánnak, a katasztrófavédelem főigazgatójának, Tatár Attilának és helyettesének felelősségét is.

A kancelláriaminiszter közlése szerint a Miniszterelnöki Hivatalban rajta kívül még három személynek lett volna lehetősége leállítani a tűzijátékot: Bodor Tibor főosztályvezetőnek, Tóth Miklós szakállamtitkárnak és Gál J. Zoltán államtitkárnak, utóbbi azonban külföldön volt. Négyőjük közül végül a legalacsonyabb beosztású személyt küldték el.

Közben hárman is feljelentést tettek a tűzijáték szervezésében és lebonyolításában résztvevők ellen. Két feljelentés gondatlan veszélyeztetés miatt az ügyészséghez érkezett. Kerekes Gábor ügyvéd pedig a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.