Kétfejű szocializmus ellen száll harcba az MDF

Vágólapra másolva!
Az MDF szerint újra támad a szocializmus, a szörnynek ráadásul két feje nőtt: egy baloldali és egy magát jobboldalinak álcázó. A párt szerint a populista politika helyett józan párbeszédre van szükség, melyre csak egy új jobboldal képes. Ennek érdekében szombaton "Új Jobboldal" címmel fogadtak el nyilatkozatot.
Vágólapra másolva!

"A Magyar Demokrata Fórum a hamis, ígérgető választási kampány után, és a magyar politika színvonalának mélyrepülése láttán kötelességének érzi, hogy józan párbeszédet kezdeményezzen, amelynek első lépéseként útjára indítja az Új Jobboldal Nyilatkozatot" - áll Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltjének közleményében.

A nyilatkozat alapján elkészítettek egy, az MDF politikai alapvetéseit tartalmazó kiadványt, amelyet 200 ezer példányban juttatnak el az ország különböző részeibe.

Az MDF szerint a politika válságban van. "A kiúthoz őszinte párbeszéd szükséges a populista, demagóg látványpolitika helyett. A józan párbeszéd megvalósítására pedig csak egy új jobboldal képes" - áll a nyilatkozatban.

"A szocializmus gondolkodásmódja újra és újra támad, hiába vágtuk le a fejét, most kettő támadt helyette: egy baloldali és egy magát jobboldalinak álcázó. A kétpárti szocializmusra való törekvés következménye, hogy Magyarország polgárai legalább tíz éves késéssel fognak majd euróval fizetni, addig pedig soha sem látott méretű megszorító csomagot kell átvészelniük" - áll a párt nyilatkozatában.

Az MDF szerint erős középosztály építésére van szükség, ehhez többek között egykulcsos adórendszerre lenne szükség. A párt céljai között szerepel, hogy a középosztály továbbra is képes legyen megtakarítani, a pénzét pedig befektetni - például gyerekei oktatásába. Az MDF továbbra is kiáll az árfolyam-nyereségadó és a kamatadó eltörlése mellett.

Az önkormányzati választások kapcsán Hock Zoltán elnökhelyettes szombaton közölte: az MDF önálló listát állít az önkormányzati választásokra a 19 megyében és a fővárosban, amelyeket az országos választmány változtatás nélkül hagyott jóvá.