Szonda: 900 ezer hívet vesztett az MSZP

Vágólapra másolva!
Három hónap alatt 11 százalékpontnyi, nagyjából 900 ezernyi szimpatizánst veszített az MSZP a Szonda Ipsos augusztusi felmérése szerint. Csak az idősek tartanak ki a kormánypárt mellett. A Fidesz ugyanakkor 7 százalékot lépett előre.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság szombati számában közölt közvélemény-kutatási eredmények szerint az MSZP népszerűségének zuhanásával egy időben a Fidesz támogatottsága hét százalékponttal nőtt: az ellenzéki párt öt-hatszázezernyi új szimpatizánst szerzett május óta.

A kormánypárti szavazók önbizalma folyamatosan csökkent az elmúlt hónapokban, 92 százalékról 52 százalékra esett a győzelmi reményeket táplálók aránya. A Fidesz táborában viszont jelentősen, 44-ről 83 százalékra nőtt a nyerésben bízók aránya. Az idősökön kívül nincs olyan nagyobb társadalmi csoport, amelyben a kormánypárt vezetne. Az ötvenes éveikben járók körében azonos a két párt szimpatizánsainak aránya (30-30 százalék), és csak a hatvanévesnél idősebbek között kedveltebb az MSZP (34-26 százalék).

A társadalom alsó-közép, valamint középső rétegeiben az átlagosnál nagyobb az MSZP lemaradása, az iskolázottsági és foglalkozási hierarchia alján és tetején kisebb.

A hagyományosan baloldali többségű észak-magyarországi régióban szerény előnyük van a szocialistáknak (27-25 százalék), másutt jelentős a hátrányuk. Budapesten is Fidesz-előny érzékelhető (30 százalék, szemben az MSZP 26 százalékával). Az SZDSZ a maga 5 százalékával is csak az egyensúly körüli helyzetet teremti meg a fővárosban.