A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az augusztus 20-i tömegszerencsétlenség okainak kivizsgálására. Lázár János, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke közölte: az új testület kifejezetten a kormány felelősségét vizsgálná, illetve elemeznék a vonatkozó jogszabályokat. Az MSZP politikusa szerint a Fidesz egy tragédiát akar felhasználni politikai haszonszerzésre.

Lázár János közölte: a vizsgálóbizottság - amely paritásos testület lenne - célja a kormányzati felelősség vizsgálata, és nem a politikai felelős megnevezése. Az ellenzéki párt sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor frakcióvezető azt mondta, hogy szándékaik szerint a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló javaslatukat hétfőn benyújtják a parlamentnek.

A parlamenti bizottság vizsgálná azt is, hogy az ilyen rendezvények megszervezésére vonatkozó jogszabályok alapján kinek milyen felelőssége, kötelezettsége van, és megfelelőek-e a vonatkozó jogszabályok. A bizottság áttekintené azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban folyó vizsgálat hogyan hozta az ismert eredményt.

Lázár János a kormányzat felelősségével kapcsolatban közölte: van egy 2005. június 6-án elfogadott kormányhatározat, amely "három állami ünnepségnek - március 15-i, augusztus 20-i, október 23-i - a fő felelősévé a Magyar Köztársaság kormánya, mint szervező, Szilvásy Györgyöt, a mai kancelláriaminisztert teszi meg". A politikus emlékeztetett arra: a Fidesz kezdeményezte, hogy a miniszterelnök független szakértőket bízzon meg az ügy felderítésére. Ezt Gyurcsány Ferenc nem tette meg, a Fidesz javaslatára nem válaszolt - fűzte hozzá.

Navracsics Tibor feidézte, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban lefolytatott vizsgálat során három felelőst neveztek meg, akikről később kiderült, nem is felelősök. A frakcióvezető a Szilvásy György vezette vizsgálatra utalva közölte: "rossz volt, rossz közvetkeztetésekre jutott". A politikus közölte: a parlament leghamarabb szeptember 18-19-i ülésnapján dönthet a hétfőn benyújtandó javaslatukról.

MSZP: elégséges az eddigi vizsgálat

Varjú László, az MSZP frakcióvezető-helyettese reagálásában vasárnap az MTI-nek úgy fogalmazott: "természetesen, ha a Fidesz benyújtja (vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó) javaslatát, akkor ennek tartalmát megvizsgálva az MSZP frakciója kialakítja véleményét". Hozzátette: "a frakció eddig semmilyen vizsgálóbizottsági kezdeményezést nem akadályozott meg. (...) A tartalom alapján kell ezt megítélni".

A politikus személyes véleményét megfogalmazva azt mondta: a Fidesz egy tragédiát akar politikai haszonszerzésre felhasználni, ami helytelen. A lefolytatott vizsgálattal kapcsolatban a politikus azt monda: megítélése szerint az eddigi vizsgálat megállapításai alapján a szükséges szakmai következtetések levonhatók, ami meg is történt. Arra a kérdésre, hogy ez elégséges-e, a szocialista politikus azt válaszolta: "az én megítélésem szerint igen".