A magyarok felét se érdekli a politika

Vágólapra másolva!
A magyarok közel 60 százalékát nem érdekli a politika - hivatkozik a Tárki huszonnégy európai országban végzett felmérésére a Népszabadság. A felmérés szerint Magyarország az európai országok mezőnyében hátul helyezkedik.
Vágólapra másolva!
A Tárki honlapjahttp://www.tarki.hu/

Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka egyáltalán nem, vagy csak alig érdeklődik a politika iránt. Magyarország e tekintetben az európai országok mezőnyében hátul helyezkedik el - hivatkozik Népszabadság a Tárki huszonnégy európai országban végzett vizsgálatára.

A felmérés szerint minden tizedik magyar olyan bonyolultnak tartja a politikát, hogy nem is érti, miről van szó, miközben saját álláspontját 47 százalékuk könnyen kialakítja bonyolult politikai kérdésekben. Az embereknek csupán a 14 százaléka állította azt, hogy sosem okoz neki gondot átlátni a politikai életet.

Elsősorban a negyven évnél fiatalabbak, az Észak-Alföldön élők, valamint az alapfokú végzettségűek nyilatkoztak úgy, hogy nem köti le őket a politika. A hatvan év felettiek, a diplomások és a közép-dunántúliak viszont az átlagosnál jóval nagyobb érdeklődést mutatnak a közéleti kérdések iránt.

A vizsgálatból az derül, hogy a legjobban a dánok érdeklődnek a politika iránt, őket az ukránok, az izlandiak, a hollandok és a svájciak követik