A kormánypártiak az időjárást okolják a tragédiáért

Vágólapra másolva!
A fővárosiak 60 százaléka szerint voltak konkrét felelősei az augusztus 20-i tűzijáték utáni viharpániknak, többek között a katasztrófavédelem, a tűzijátékot rendező Nexus Kft, valamint a Miniszterelnöki Hivatal - derül ki Capital Research felméréséből. A megkérdezettek fele úgy véli, ha a kezdés előtt lefújják a tűzijátékot, akkor kevesebb baleset történt volna. A kormánypárti hívek körében sokkal többen vannak, akik a tragikus eseményekért inkább az időjárást okolják.
Vágólapra másolva!

A főváros lakosságának 60 százaléka szerint vannak konkrét felelősei az augusztus 20-i tűzijáték után bekövetkezett katasztrófának, akik ha helyesen cselekednek, akkor sokkal kevesebb sérült és halálos áldozat lett volna - derül ki a Capital Research felméréséből.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot 15 százalék, a tűzijátékot rendező Nexus Kft.-t 12 százalék, a Miniszterelnöki Hivatalt 8 százalék tartja felelősnek. A megkérdezettek 5 százaléka Demszky Gábor főpolgármestert, 4 százalék pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nevezte meg felelősnek. A lakosság harmada úgy véli viszont, hogy a tragédiáért csak az időjárás okolható. (Némileg hasonló eredményt hozott az [origo] szavazása is, a résztvevők több mint fele egyedül az időjárást tartja felelősnek.)

A véleményekben nagy szerepe van a politikai kötődésnek: a kormánypárti szavazók jóval kisebb arányban említették a különböző intézményeket, illetve a vezető politikusokat, mint az ellenzéki pártok szavazói. A szocialista szavazók 58 százaléka a természetet okolja, a Fidesz-tábor 81 százaléka pedig konkrét felelősöket keres.

A megkérdezettek fele úgy véli, hogy ha a rendezvény kezdete előtt - amikor már bizonyossá vált, hogy szokatlanul nagy vihar közeledik - lefújják a tűzijátékot, akkor sokkal kevesebb sérülés, illetve halálos baleset történik. A válaszolók egyharmada szerint akkor sem lett volna jobb, ha lefújják a rendezvényt, mert ennyi idő alatt nem oszlott volna szét a tömeg. A megkérdezettek több mint a tizede pedig úgy véli, hogy a tömeg feloszlatása még több bajt okozott volna.