Már nincs életveszélyben egy viharsérült sem

Vágólapra másolva!
Már nincs életveszélyes sérültje az augusztus 20-i viharnak, a több száz sérültből pedig már csak tizennégyen szorulnak kórházi kezelésre.
Vágólapra másolva!

Javult az állapota annak a 15 éves lánynak, akit az augusztus 20-i vihart követően életveszélyes sérülésekkel szállítottak a Péterfy utcai kórházba. A lány már nincs életveszélyben, de kezelése még heteket vesz igénybe - közölte az MTI-vel a kórház ápolási igazgatója. Szintén az intenzív osztályon fekszik még egy férfi súlyos sérülésekkel, az ő gyógyulása is hosszú hetekig eltart. A kórházban rajtuk kívül még öt sérültet ápolnak, közülük hárman várhatóan a jövő héten hazamehetnek.

Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben a főigazgató elmondása szerint egy beteg még továbbra is súlyos állapotban fekszik az intenzív osztályon: Vasárnap levették a lélegeztetőgépről, állapota "rohamosan javul". A Balesetiben fekszik még egy sérült, aki csütörtökön hazatérhet. A Szent János Kórházban egy sérültet még mindig az intenzív osztályon kezelnek. Rajta kívül már csak négyen fekszenek a kórházban, de egy beteget szerdán hazaengednek - tudta meg a hírügynökség. A Madarász Utcai Gyermekkórház és Rendelőintézetben három gyermeket ápolnak, két gyermeket a hétvégén hazaengedtek. A Károlyi Sándor Kórházból pedig hétfő délután bocsátották haza az utolsó sérültet.

Az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört vihar öt halálos áldozatot követelt, több százan megsérültek. Egy 12 éves kislány és egy férfi akkor halt meg, amikor a budai rakpartnál a Jégverem utca közelében rájuk dőlt egy fa, egy asszony pedig a pesti oldalon, az Erzsébet híd közelében szívinfarktust kapott. A viharban a Dunán életét vesztette egy 47 éves nő. Holttestét másnap a Fejér megyei Ercsinél, a kőgátnál találták meg. Férjére négy nappal később, a Duna budapesti szakaszán, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38-as állóhajónál bukkantak rá a búvárok.