Csúcsforgalomban leállítják a Combinókat

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől csak a délutáni csúcsidőszak után, az esti órákban járnak majd az új Combino villamosok, mert a BKV - a gyártó Siemnesszel egyetértve - csak így tartja elkerülhetőnek, hogy újra megrongálják a szerelvényeket. A rendőrség közben éppen szerdán jelentette be, hogy figyelőszolgálatuknak és a Demszky Gábor által felajánlott egymillió forintos nyomravezetői díjnak köszönhetően már több rongálót is kézre kerítettek. A főpolgármester szerint a kultikus tárggyá vált Combinók valósággal vonzzák a rongálókat.
Vágólapra másolva!

A BKV szerdán bejelentette: elfogadva villamosokat gyártó Siemens javaslatát csütörtöktől korlátozottan üzemelteti az új nagykörúti villamosokat azért, hogy megakadályozza a Combinók további megrongálását. Az óriáshernyónak nevezett szerelvények így holnaptól csak a délutáni csúcsidőszakot követően fognak utasokat szállítani, és a járatokon biztonsági őrök teljesítenek majd szolgálatot.

A közlekedési társaság szerint ezzel az akár több hetes átmeneti intézkedéssel előzhetőek meg a további rongálások. A fővárosban a múlt szombaton, a Budapest Parádét követően összesen öt új Combino villamost rongáltak meg, az egyiknek savval öntötték le az ablakait, máshol a védőfóliákat karcolták össze, és több kocsira graffitiket fújtak. A Siemens azzal indokolta a BKV-nak tett javaslatát, hogy egy-egy karcolás, illetve a megrongált szélvédő kijavítása is súlyos százezrekbe kerül, és a korlátozott üzemeltetéssel ellenőrizhetőbbekké válnak a járatok.

A cég kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta: abban bíznak, hogy hamarosan lecseng az a nagyon felfokozott figyelem, ami jelenleg a Combinókat övezi. Farkas Szilvia szerint ugyanis ennek tudja be a sorozatos rongálásokat, mint megfogalmazta, "egyes utasok nem szóban fejezik ki véleményüket". Őket pedig könnyebb elcsípni, ha limitált üzemidőben közlekednek a villamosok, amíg csak nem szoknak hozzá a fővárosiak az óriáshernyókhoz.

A BKV annak ellenére döntött az alig pár napja forgalomba visszaállított villamosok korlátozott működéséről, hogy a rendőrség éppen szerdán számolt be a Combino-rongálók "hatékony és gyors" kézre kerítéséről. A múlt szombati rongálás után ugyanis a rendőrség külön figyelőszolgálatot szervezett, amely Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány szerint "éjjel-nappal tartó" nyomozással három különböző elkövetői kört is beazonosított és elfogott.

Az akciót irányító Ács Péter, a VIII. kerületi kapitányság osztályvezetője elmondta: 20 rendőr volt folyamatosan a villamosok nyomában rendőrautóval, vagy magukon a szerelvényeken álruhában, és a kerületi térfigyelő kamerákat is bevetették. Így sikerült leleplezniük egy törökbálinti, egy szegedi, és egy budapesti csoportot is, amelyek a villamosok megrongálásáért felelősek. Az osztályvezető megfogalmazása szerint maguk a rendőrök is meglepődtek saját hatékonyságukon, de azért tovább folytatják az akciót. A figyelőszolgálat ugyanis pár napos működése alatt más rongálásra vagy firkálásra készülő embereket is tetten ért, és egy BKV-ellenőrt megtámadó hajléktalant is sikerült ártalmatlanítaniuk.

Demszky Gábor múlt héten egymillió forintos pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki segít kézrekeríteni a villamosok rongálóját. A rendőrség szerint ez nagyon sokat lendített a nyomozáson, hiszen korábban egyetlen rongáló nyomravezetőjének sem ajánlottak fel ennyi pénzt. Gergényi Péter szerint "fedje jótékony homály", hogy kinek a segítségét honorálják az összeggel, amit Demszky Gábor a rendelkezésére álló főpolgármesteri keretből finanszíroz.

A főpolgármester egyébként a sikeren felbuzdulva újabb 1 millió forintos díjat ajánlott fel, ezúttal annak, aki segít elfogni a budapesti szelektív hulladékgyűjtő konténerek gyújtogatóit. A három éve tartó szelektív hulladékgyűjtő program során a főváros 600 pontjára összesen 3000 hulladékgyűjtőt helyeztek ki, amiből 280-at - vagyis szinte minden tizedik konténert - ismeretlenek felgyújtottak.

A főváros 2000-ben döntött az új villamosok beszerzéséről, a szerződést 2004-ben aláírták, vagyis a BKV-nak két éve volt az új villamosok működésének előkészítésére. A BKV 2006-ban felújította a nagykörúti villamospálya teljes vonalát, amire azért volt szükség, mert az 54 méteres szerelvényekhez hosszabb peronokat kellett építeni. Később több mint egy hétig viszont azért szünetelt a villamosforgalom, mert az új járat a Margit hídon július közepén kidőntött több felsővezetékeket tartó oszlopot. A gyártó nem sokkal később kénytelen volt visszahívni a sorozatosan meghibásodó villamosokat, majd a javítások után hetekig tesztelte éjszakánként és csökkentett üzemmódban a hétvégéken. A Combinók így alig szeptember 4-től szállítottak újra teljes üzemben utasokat.

Gergely Zsófia