Orbán Viktor: A megszorító csomagot vissza fogjuk vonatni

Vágólapra másolva!
A kormánynak nincs joga a megszorító csomagokhoz, mert az országos választásokon az ellenkezőjére kapott felhatalmazást - mondta szerdán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Televízió Este című műsorában.
Vágólapra másolva!

A politikus az október elsejei önkormányzati választások kampányának kezdetén arról beszélt, hogy "áprilisban bekötött szemmel szavaztak az emberek", most azonban tudják, hogy mi a helyzet. A pártelnök azt várja, hogy az emberek szavazatukkal elutasítják majd a kormány politikáját és rákényszerítik a megszorító csomagok visszavonására.

"Normális esetben az önkormányzati választásokon csak helyi vezetőket választanak", de az ország most nem normális helyzetben van, ezért az októberi szavazásnak "országos dimenziója van" - mondta Orbán Viktor, aki szervezett és nyílt hazugságkampánnyal vádolta a kormányt. Véleménye szerint az akkor győztes pártok mást mondtak és mást ígértek, mint amit most csinálnak.

A Fidesz elnöke szerint ma "reformdiktatúra és a felvilágosult arrogancia" jellemzi a Gyurcsány-kormányt, amely nem erre kapott felhatalmazást. "Az embereket becsapták", elsősorban a kormánypártok szavazóit, hiszen az ellenzéki szavazók "átláttak a szitán". "A magyar demokrácia nem tudta megvédeni magát a kormányzati hazugságoktól" - jelentette ki Orbán Viktor. Úgy vélte, az októberi önkormányzati választások hosszú időre utoljára nyújtanak alkalmat arra, hogy a választók véleményt mondjanak a kormány megszorító intézkedéseiről.

A politikus szerint nem reformok folynak, hanem ismétlődnek a hazugságok. Példaként az egészségügyi reformot említette, ahol a kormány rossz politikájának árát a "betegadóval" akarják megfizettetni. Orbán Viktor szerint az ország válságban van, és "egy válságot nem lehet az emberek ellenére kezelni". A pártelnök szerint az önkormányzati választások után "a megszorító csomagot vissza fogjuk vonatni".

Az interjúban kevés szó esett a helyi vezetők választásáról. A Fidesz elnöke egyedül Budapestet említette, ahol - mondta - "kell egy új főpolgármester", ezért támogatja a párt Tarlós Istvánt. Vele "nehezen tudtunk megállapodni, de sikerült" - jelentette ki.