Az integető miniszter nevével kűzd az MSZP Veszprémben

2006.09.06. 15:50

A júliusban elhunyt Horváth Balázs megüresedett képviselői helyére keresnek utódot Veszprémben, az előrehozott országgyűlési választáson. Sokak szerint nem lehet véletlen, hogy a fideszes induló - a taxisblokád idején, a Parlament ablakából integető képviselőhöz hasonlóan - szintén Horváth névre hallgat. Az [origo] helyszíni riportjából kiderül, mit ígérnek a jelöltek, milyennek látják őket a helybéliek, és miféle pletykák keringenek a fideszes induló és Horváth Balázs feltételezett rokonságáról.

"Én nem szeretnék Horváth Balázs utóda lenni. Ő egyszer volt, és nem lesz többé. Legfeljebb a fegyverhordozója lehetnék" - mondta az [origo]-nak Horváth Zsolt, aki a Fidesz jelöltjeként indul Veszprém 6. körzetében az előrehozott országgyűlési választáson. Október elsején a júliusban elhunyt első belügyminiszter, MDF-alapító megüresedett parlamenti helyéről döntenek a szavazók.

Horváth Zsolt legesélyesebb riválisa, a gimnáziumigazgató Katanics Sándor, az MSZP-SZDSZ közös jelöltje tavasszal 42,11 - 54,32 százalék arányban maradt alul Horváth Balázs ellen, aki akkor már a Fidesz-KDNP színeiben indult. A szocialista politikus végül megyei listáról bejutott a parlamentbe, most azért indul újra, mert mint mondta: számára "az az igazi kihívás, ha a többség bizalmából dolgozhat". Bár ebben a körzetben még sohasem nyert szocialista jelölt, Katanics mégis bizakodó. Úgy véli, Horváth Balázzsal nem a Fideszre, hanem a személyre, a névre szavaztak a választók, és akár függetlenként is győzött volna.

Pletykálnak a két Horváthról

Ha viszont ez valóban így volt, akár a szocialista jelölt ellen dolgozhat az a környéken elterjedt szóbeszéd, miszerint Horváth Zsoltot rokoni szálak fűzik Horváth Balázshoz. Annak ellenére, hogy a fideszes jelölt már számos fórumon elmondta: csupán névrokonságról van szó, a pletyka makacsul tartja magát. A 6. körzethez tartozó számos kistelepülés egyikén, Bándon is hitetlenkedve fogadták ezt a tényt a kocsmában borozgató férfiak. "Én azt hittem, a fia. Valami biztos van közöttük" - bizonygatta egyikük. Katanics is tisztában van azzal, milyen hatással lehet a nevek egybeesése egyes választókra, és úgy gondolja: a Fidesz nem véletlenül indított egy szintén Horváth vezetéknevű jelöltet. "Tartom elég fineszesnek ehhez az ellenfelünket" - jegyezte meg.

Horváth Zsolt egyébként most készül először politikai szerepvállalásra, a sportmenedzser és jogász végzettségű férfi korábban, 14 éven át szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a helyi tévénél. A Védegylet Veszprémért Egyesület tagjaként kötött ismeretséget Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével; ő kérte meg, hogy jelöltesse magát.

Fotó: Hajdú D. András
A "fegyverhordozó"

Horváth Zsolt azt tervezi, hogy Horváth Balázs szellemi örökségét folytatja. Elsősorban az általa létrehozott, 8-as út térségfejlesztési tanács ügyét szeretné felkarolni. Ez a tanács vizsgálja hivatalból azt, hogy a leendő sztráda jobb és bal partjának 25-25 kilométeres vonzáskörzetében hol és hogyan érdemes létesíttetni logisztikai fejlesztéseket, munkahelyteremtő vállalkozásokat. Horváth Zsolt folytatná az azóta elhunyt politikus által megkezdett kerékpárút-építéseket is, és fontosnak tartja, hogy az elődje kezdeményezésére műemlékké nyilvánított völgyhíd felújítása ne maradjon félbe. Akad azonban olyan terület is, ahol úgy érzi: változásra volna szükség. Szerinte Horváth Balázs nem fordított kellő figyelmet a helybéliekkel való személyes kapcsolattartásra, míg ő már a kopogtatócédulákat is maga gyűjtötte. 

"Itt a faluban csak egyszer láttuk Balázst, talán a kezdet kezdetén. A csárdába ugyan járt néha, de fogadóórát, vagy ilyesmit nem tartott. Nem volt jellemző, hogy el tudta volna mondani neki valaki ennek a falunak a búját-baját" - panaszolta az [origo]-nak a bándi Nagy Tibor, a helyi választási bizottság elnökhelyettese.

Horváth Balázst "mindenki ismerte"

Mindezek ellenére az [origo] riportere nem találkozott olyan helybélivel, aki ne ismerte volna személyesen Horváth Balázst, és mindenkinek megvolt róla a saját véleménye. "Balázst mindenki ismerte itt Veszprémben, nagyon közvetlen volt. Ő tényleg mindenütt a jót akarta, és egyáltalán nem tudok arról, hogy olyan nagyon gazdag lett volna" - mesélte egy idős néni, akinek a nővére annak idején együtt tanított a politikussal. "Még lovaskocsiztattam is, de neki is megvoltak a maga huncutságai" - emlékezett vissza a bándi kocsmában megismert férfi.

"Rendes ember volt ő, csak megette a politika. Családapaként nagyon rendes volt" - vélekedett Horváth Balázsról egy középkorú veszprémi nő, aki hozzátette: igazából nem érdekli a politika, egyaránt lesújtó véleménnyel van valamennyi pártról, és arra sem kíváncsi, kik a mostani jelöltek. "Olyan nagyot a Balázs azért nem alkotott itt, hogy most azt mondanánk: bármilyen pártállású is lesz az utóda, csak folytassák ott, ahol ő abbahagyta" - fogalmazta meg véleményét egy őszes férfi, aki éppen fagylaltot evett Veszprém főterén.

Fotó: Hajdú D. András
"Tanár úr"

Jól ismerte Horváth Balázst Katanics Sándor is, hiszen az MDF-alapító politikus lányai abba a gimnáziumba jártak, ahol ő dolgozik. "Ha nem is értettünk mindig egyet, tudtunk beszélni. A tévés vitákban sem képviselő uraztuk egymást, én ügyvéd úrnak szólítottam, ő tanár úrnak hívott engem" - idézte fel a történteket a szocialista jelölt. Katanics szerint azért lenne hasznos a térség számára, ha ő nyerné meg a választást, mert úgy érzi: kormánypártiként hatékonyabb lobbitevékenységet fejthetne ki a fejlesztések érdekében. Az ő tervei között is szerepel többek között a 8-as út ügye, a bicikliút-építés, valamint fontosnak tartja az ivóvízellátás fejlesztését, mert bár itt található az ország legnagyobb ivóvízbázisa, a csatornázatlanság gondot jelent.

"Szimpatikus kis ember"

Míg az [origo] által megkérdezett helybéliek többsége keveset tudott a jelöltekről, találkoztunk Veszprémben egy idős nénivel, aki azt állította: "Hajaj, ismerem Katanicsot, mint a rosszpénzt". Az unokája mellett üldögélő nagymama azt rosszallotta, hogy a politikus rengeteg tisztséget vállalt. A matematika-fizika szakon diplomázott politikus számos közhasznú alapítványban tevékenykedik, vezeti a kádártai részönkormányzatot, ellátja az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöki teendőit, emellett ő áll a veszprémi képviselőtestület szocialista frakciójának élén is.

"Szimpatikus kis embernek találtuk. Az előélete is megnyerő volt. Viszonylag egyszerűbb környezetből indult, és sokat tett a Lovassy gimnáziumért. Gondolom, sokan szavaznak rá" - fogalmazta meg benyomásait Katanicsról bándi riportalanyunk, Nagy Tibor. Az MSZP-SZDSZ jelöltje abban bízik, mellette szól az is, hogy jelenleg az SZDSZ-es Dióssy László Veszprém polgármestere, s mivel egyszerre tartják az önkormányzati és az országgyűlési választásokat, az emberek talán hajlamosak lesznek ugyanarra a pártra voksolni mindkét lapon. A politikus azt tervezi, ha reményei valóra válnak, nem pályázik újra a gimnázium igazgatói posztjára 2007-ben.

"A jó Isten mentsen meg attól, hogy kormánypárti legyen az új képviselő" - jelentette ki Katanics ellenfele, Horváth Zsolt, majd meg is magyarázta álláspontját: szerinte egy szocialista politikusnak most az lenne a feladata, hogy a fent meghozott döntéseket helyben érvényesítse, és állandóan azt kellene csak elmondania: miért nincs pénz a szükséges fejlesztésekre. Katanics szerint ugyanakkor kormánypártiként éppen ő az, aki sikeresebben tudna pénzt szerezni. 

Az iskolaösszevonásokról vitáznak

A legélesebb ellentét a két jelölt között a kistelepülések iskoláinak ügyében alakult ki. Horváth szerint hosszú távon nagyon rossz következményekkel járna az iskolák összevonása, mivel ez az intézkedés azt üzeni a családosoknak, hogy költözzenek el. Katanics ezzel szemben azzal érvel, hogy a csökkenő tanulólétszám miatt nincs más megoldás. Szerinte nem az a járható út, hogy egyre kevesebb tanulóra próbáljanak egyre több forrást szerezni. Úgy gondolja: a szegregációt erősíti, hogy éppen a hátrányos helyzetű tanulók maradnak a fennmaradási nehézségekkel küzdő iskolákban, mivel az ő szüleik nem engedhetik meg maguknak, hogy máshová járassák őket.

A viták ellenére Horváth Zsolt az [origo]-nak azt mondta: legfontosabb célja, hogy együttműködjön az országgyűlési képviselő és a polgármester, szerinte ugyanis 16 éve már széthúzás jellemző a térség vezetésére.

Forrás: [origo]
Hőszivattyúkat vetne be

A zöld jelölt reménykedik, az MDF-es meggondolta magát

Horváth Zsolt és Katanics Sándor mellett Medveczki Zoltán erdész, a Magyaroszági Zöld Párt elnöke is ringbe száll az előrehozott országgyűlési választáson. "A lelkiismeretem motivált arra, hogy induljak. Az ember nem tud ölbe tett kézzel ülni, ha minden ebek harmincadjára jut" - fogalmazott a zöld jelölt. Medveczki célkitűzései között szélgenerátorok, napkollektorok és egy magyar találmány, a hőszivattyú bevezetése szerepel, szerinte ugyanis ezekkel meg lehetne oldani a körzet energiaellátását, és a lakosoknak nem kellene többé a növekvő energiaárak miatt aggódniuk. Az erdész tervei szerint biodieselt és alkoholt árusítanának üzemanyagként a térségben, a parlagfű irtása helyett pedig ipari növényeket termesztenének.

Mivel az energiaválság megoldása az Európai Unió érdeke is, Medveczki úgy látja: a zöldek a "hátuk mögött tudhatják a teljes EU-t". "Ha az emberek nem a pártok közötti gyűlölséget, hanem azt nézik, hogy kire érdemes szavazni, akkor biztos van esélyem" - magyarázta a jelölt.

Bár korábban szó volt róla, az MDF-es Bense László Erik, aki tavasszal még megmérette magát Horváth Balázs és Katanics ellen, végül úgy határozott: most nem indul a választáson. "Azzal szeretnék a választópolgároknak segíteni, hogy ne kelljen miattam második fordulót tartani" - indokolta döntését a politikus, aki szerint egyértelmű, hogy Katanics és Horváth Zsolt között fog eldőlni a választás, így felesleges lenne pénzt költeni a második fordulóra. Bense hangsúlyozta: nem lép vissza senki javára, de ő "azért jobboldali politikus".

Janecskó Kata

KAPCSOLÓDÓ CIKK