Játszótéren ülőkre lőttek légpuskával

Vágólapra másolva!
Két pukkanásra figyeltek fel a VIII. kerület egyik játszóterén ülők, majd egy férfi sérülést észlelt saját magán. A játszótéren ülőkre valószínűleg légpuskával lőtt rá valaki.
Vágólapra másolva!

Feltehetően légpuskával lőttek rá emberekre csütörtökön kora délután a fővárosi VIII. kerületi Gutenberg téren egy parkban. Egy férfi enyhe hámsérülést szenvedett - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A téren tartózkodók két pukkanást hallottak, ezt követően az egyik padon ülő férfi derékmagasságban hámsérülést észlelt saját magán. A padon ülő másik férfinak nagy szerencséje volt: a nadrágszíja felfogta a lövedéket, ami nagy valószínűséggel egy légpuskából származott.

A VIII. kerületi rendőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt elrendelte az eljárást ismeretlen tettes ellen. A helyszíni szemle, a sértettek meghallgatása jelenleg is tart annak érdekében, hogy a lövések irányát, illetve az elkövetőt behatárolják.