Gyurcsányt nem zavarják a fütyülők

2006.09.07. 18:01

Országjáró kampánykörútja során "hazaáruló" és "hazug" jelzőket skandáló, piros lapokat lobogtató és fütyülő emberek csoportja is fogadta Gyurcsány Ferencet Tiszafüreden és Tatabányán. Vadai Ágnes, Tiszafüred szocialista polgármesterjelöltje szerint nem a helyiek fütyültek, hanem a Fidesz által felbérelt, más településekről odaszállított emberek. A kormányfő blogjában azonban úgy vélte: nyugodtan fütyüljön, aki akar, mert ezzel az ő malmára hajta a vizet.

A gyűlés helyszínén, a Piactéren, mintegy 400-500 fős tömeg gyűlt össze és hallgatta volna, ahogy a kormányfő Vadai Ágnes szocialista jelölt polgármesterré választására biztatja az embereket. Közöttük volt egy 50-100 tagú csoport, amely bekiabálásokkal, fütyüléssel és sípolással gyakorlatilag elnyomta a miniszterelnök szavait. Gyurcsány Ferenc arra figyelmeztette őket, hogy fütyülni könnyebb, mint tenni az ország felemelkedéséért.

Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, a város szocialista polgármesterjelöltje az MTI-nek azt mondta: nem a tiszafüredi lakosok fütyültek és kiabáltak, hanem a Fidesz által felbérelt, a környező településekről odaszállított emberek. Mint mondta, többeket is felismertek, akik a környező településeken, Tiszaderzsen és Karcagon élnek. A miniszterelnöki vizit végül alig több mint negyed óra alatt véget ért, és elmaradt a piacon tervezett körséta is. Gyurcsány Ferenc a biztonsági emberek kíséretében beszállt az autójába, és elhagyta a települést.

Hasonló történt szerdán Tatabányán is, ahol az MTI beszámolója szerint idős emberek "Hazug!" és "Gazemberek" bekiabálásokkal zavarták meg Gyurcsány beszédét. Az MSZP tatabányai polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatóján jobboldali provokációnak minősítette a zavarkeltést.

A miniszterelnök azonban azt írta blogjának legfrissebb, kampánykörútjáról szóló bejegyzésében: a füttyök valójában az ő malmukra hajtják a vizet, ezért fütyüljön nyugodtan, aki akar. Szerinte ugyanis a durva hang, a brutalitás visszaüt, és már a tavaszi választásokkor kiderült, hogy az emberek inkább azt a politikát támogatják, amit a viták ellenére a másik tisztelete és a nyugalom jellemez. Gyurcsány azt írta: téved, aki azt hiszi, hogy zavarják a kifütyülések, mert egyszerűen tudomásul kell venni, ha valaki így juttatja kifejezésre a véleményét.

A miniszterelnök a bekiabálásokra a tatabányai helyszínen azt válaszolta: "a kiabáláshoz sem tehetség, sem politikai bátorság nem kell", majd hozzátette "én is lakótelepen nőttem fel és tudom, hogy a ház lakói előtt nem annak volt becsülete, aki bontották a rendet, hanem azoknak akik elfogadták a közösség normáit, azokkal lehetett együttműködni".

Mint arra az MTI tudósítója rámutatott, a bányászvárosban még nem volt példa arra, hogy szocialista miniszterelnök beszédét ellenséges bekiabálások kísérjék. Több közvélemény-kutatás is azt mutatta ugyanakkor, hogy soha nem látott mélységben van a kormányfő népszerűsége, mióta bejelentette a megszorító intézkedéseket.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK