Mérget ivott és meghalt egy guberáló

Vágólapra másolva!
Meghalt az a budapesti férfi, aki tudtán kívül mérget ivott egy guberálás közben talált üvegből. A rendőrség vizsgálja, hogyan került a kukába az ismeretlen mérgező folyadékkal teli üveg.
Vágólapra másolva!

Kórházba szállítását követően meghalt az a 29 éves budapesti férfi, aki a főváros II. kerületében, guberálás közben talált üvegből, tudtán kívül, mérget ivott. A férfi még pénteken a főváros II. kerületében guberálás közben talált egy folyadékkal teli üveget, amelyből többször ivott, majd azzal több embert is megkínált - közölte a Budapesti rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Szombat hajnalban a 29 éves férfit a mentők csepeli lakásából kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. A kórházban megállapították, hogy a férfi halálát az eddig nem tisztázott összetételű és eredetű mérgező folyadék okozta.

Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik a folyadékból ittak, vagy ilyen emberekről tudomással bírnak, hogy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve bármely orvosi, vagy mentőszolgálati ügyeleten haladéktalanul jelentkezzenek. A rendőrség vizsgálja, hogy a mérgező anyagot tartalmazó folyadék miként került a szemetesbe.