Lövészek és tűzoltók is indulnak a választáson

2006.09.11. 11:15
A polgármesteri posztért a Fejér megyei Mezőfalván és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön versengenek a legtöbben, kilencen mérettetik meg magukat a két kistelepülésen - derül ki a jelöltállítás lezárása után készített összefoglalónkból. Sok faluban azonban egyszerű lesz a választás, mivel egyetlen polgármesterjelölt indul csak. A nagyobb városok közül Salgótarjánban lesz a legtöbb, hét jelölt. A választáson még lövészek és a technikai sportok kedvelői is állítottak jelölteket, ahogyan a tűzoltók is politikai pályára lépnének.

Lezárult még péntek délután a jelöltállítás az október 1-jei önkormányzati választásra. A pártok jelöltállítási versenyében az MSZP és a Fidesz is győztesnek tekintheti magát, mivel többféle listát is össze lehet állítani, attól függően, hogy a közös jelölteket hogyan számoljuk. A legtöbb jelöltet a Fidesz állította, ha valamennyi közös, az ellenzéki párt által is támogatott jelöltet beszámítjuk az eredménybe. Így összesen 7951-en indulnak a nagyobbik ellenzéki párt színeiben. Az MSZP 7417, a KDNP 5295, az SZDSZ 3962, az MDF pedig 3287 jelöltet állított e lista szerint.

Egy másik sorrend azonban azt mutatja, hogy az MSZP-nek van több képviselő- illetve polgármester-jelöltje. Ha a közös jelölteket egyenlő arányban osztjuk szét az őket támogató szervezetek között, akkor a szocialistáknak 6570, a Fidesznek 4734, az SZDSZ-nek 3187, az MDF-nek 2720, a KDNP-nek pedig 2399 jelöltje szerezte meg a szükséges számú ajánlást az Országos Választási Iroda összesítése szerint.

A legnagyobb küzdelem a polgármesteri székért a Fejér megyei Mezőfalván és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön várható, mindkét kistelepülésen kilenc jelölt indul. Igaz, sok falura viszont éppen az a jellemző, hogy csak egyetlen jelölt érdeklődik a polgármesteri tisztség irán.

A nagyobb városok közül legtöbben Salgótarjánt szeretnék irányítani, a nógrádi megyeszékhelyen hét jelölt szerezte meg a kellő számú ajánlást, ráadásul közülük öten baloldaliak. Az MSZP-s Dóra Ottó mellett a jelenlegi, volt MSZP-s Puszta Béla és a szintén egykori, szocialista alpolgármester, Kovácsné Czene Csilla is elindult a választáson, de nekik még az SZDSZ-es Ercsényi Ferenccel, a munkáspárti Nagy Attila Tiborral, az MDF által támogatott Eötvös Mihállyal és a Fidesz jelöltjével, Székyné Szrémi Melindával is meg kell küzdeniük.

Budapesten ugyan hatan jelentették be, hogy főpolgármester-jelöltek szeretnének lenni, végül közülük öt politikusnak sikerült összegyűjteni a szükséges számú ajánlást, így Demszky Gábornak (SZDSZ) négy kihívóval, Tarlós Istvánnal, Katona Kálmánnal (MDF) a MIÉP-es Zsinka Lászlóval és a Munkáspárt jelöltjével, Székely Péterrel kell versengenie. Igaz, utóbbi hivatalosan még nem jelölt, erről ezekben a napokban várható a választási bizottság döntése. A kerületek közül a legnépszerűbb a XVII., ahol hat jelölt indul a polgármesteri posztért. A IX. és a XXI. kerületben pedig öt-öt politikus küzd a polgármesteri címért.

Összesen 82 692-en indulnak az önkormányzati választáson, köztük majdnem háromszor annyi férfi jelöltette magát, mint nő. A legtöbb induló a negyvenes éveit tapossa, de a nyolcvan év felettiek közül is 50-en szeretnének képviselők lenni.

Több sportegyesület is elindult a választáson, a Kecskeméti Lövész Sport Egyesületnek például 14 jelöltet sikerült állítania. A Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Budakörnyéki Szövetségének is 11 hivatalos jelöltje lett Fóton, és együttműködnek több körzetben az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. Emellett polgárőrök és tűzoltók is megmérettetik magukat: az Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság Abádszalókon állított egy jelöltet. A Polgárőr Szövetségnek pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyében van két listája, összesen 10 jelölttel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK