A kézcsókos Gyurcsányt is kiállította a Fidesz

Vágólapra másolva!
Eddig mintegy 700 ezren csatlakoztak a Fidesz Jó reggelt, Magyarország! aláírásgyűjtő akciójához. Kiderült az is, hogy a párt által indított plakátpályázatra, amelynek témája a Gyurcsány-csomag volt, 200 alkotást - köztük "Gyurcsanic park - Az ellopott világ", illetve a "Nyalvajáró" címmel - küldtek be.
Vágólapra másolva!

Eddig 700 ezernél is több aláírást gyűjtött össze a Fidesz a Jó reggelt, Magyarország! akció keretében - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozik a petícióval. Korábban elhangzott, hogy a Fidesz szeptember 23-i nagygyűléséig egymillió aláírást szeretne összegyűjteni, a helyettes szóvivő szerint a rendelkezésre álló néhány nap elég lesz arra, hogy ez sikerüljön.

Kiderült, hogy a Hősök terére tervezett tömegrendezvényt megelőzően lesznek egyfajta előgyűlések is. Cser-Palkovics elmondta, hogy akik nem akarnak egyből a Hősök terére menni, azokat hat helyszínen várják: a Bem téren, a Roosevelt téren, a Blaha Lujza téren, a Nyugatinál, a Keletinél és az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út kereszteződésénél. Ezeken a gyülekezési pontokon a párt helyi politikusai mondanak rövid beszédet, majd együtt vonulnak át a nagygyűlésre, ahol Orbán Viktor szólal fel.

Eközben kedden a tervezett nagygyűlés helyszínének közelében, a Felvonulási téren bemutatták a Fidesz által meghirdetett plakátpályázat 20 legjobbnak ítélt alkotását. Ezek között van a Jurassic park című film mintjára készült plakát: "Gyurcsanyic park - Az ellopott világ". Egy másik képen a miniszterelnök látható - mint a legtöbb plakáton -, amint egy férfi kezet csókol neki, és a "Nyalvajáró" felirat olvasható. Gyurcsánnyal foglalkozik egy másik alkotás is: a kormányfő portréján elhíresült mondása olvasható: "Nem kell félni, nem fog fájni", a kép alatt pedig egy megjegyzés: 106 milliót keresett tavaly. Van olyan is, amelyik az SZDSZ-t bírálja: Több SZDSZ, kevesebb Pistike. De készült olyan plakát is, amelyiken egy folyadékkal teli pohár látható, amire a kormány által bevezetett, áremeléssel járó intézkedéseit írták fel, alatta pedig "Igen, betelt" felirat olvasható, egy MSZP-logó mellett.

Az, hogy melyik plakát nyert, csak a nagygyűlésen derül ki. A pályázat témája a Gyurcsány-csomag, illetve a "Nem kell félni, nem fog fájni". (Gyurcsány egész pontosan azt mondta: "Némi túlzással azt állíthatnám, hogy nem fog fájni, de legalábbis nem annyira, mint sokan szeretnék ezt önökkel elhitetni.") Loppert Dániel fideszes politikus szerint összesen mintegy 200 pályamű készült, ezekből válogatta ki a szakmai zsűri a legjobbakat. A párt honlapján azonban az összes plakát fotóját meg lehet nézni és szavazni is lehet rájuk.