Demszky fölényét mérte a Szonda is

Vágólapra másolva!
Komoly előnnyel vezet Demszky Gábor a főpolgármesteri tisztért folytatott küzdelemben Tarlós István előtt - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. A végeredmény ugyanakkor a még mindig nagyszámú bizonytalanok voksolásával dőlhet el. A közvélemény-kutató szerint Tarlós esetében bezavar az, hogy sokan nem tudják eldönteni, milyen színekben is indul.
Vágólapra másolva!

Jelentős előnyre tett szert Demszky Gábor a főpolgármesteri tisztségért folyó küzdelemben a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint: a telefonon megkérdezett budapestiek 41 százaléka Demszkyt, 30 százalékuk Tarlóst támogatná, míg Katona Kálmánra négy százalék voksolna.

Tíz százalékos előnye van a jelenlegi főpolgármesternek a részvételüket biztosra ígérők körében is: közülük 44 százalék szavazna Demszkyre, míg 34 százalék Tarlósra. Más közvélemény-kutatókhoz hasonlóan ugyanakkor a Szonda is azt jósolta, hogy - a biztosan szavazók csaknem 17 százalékát kitevő - bizonytalanok döntik majd el a küzdelmet.

A felmérésből az derült ki, hogy a fővárosiak leginkább egy független polgármestert szeretnének, csakhogy Tarlóst a többség nem tartja annak. Az óbudai polgármester a megkérdezettek 39 százaléka szerint a Fidesz jelöltje, 22 százalék szerint független, és csaknem a válaszadók harmada nem tudta megmondani, milyen színekben indul. Az MSZP szavazóinak többsége Demszkyt támogatná, Tarlós esetében viszont bezavarhat, hogy az adatok szerint nem tartják a választók egyértelműen sem függetlennek, sem a Fidesz támogatásával induló jelöltnek.

A Marketing Centrum szintén tetemes Demszky-előnyt mért legutóbbi közvélemény-kutatásában, a Századvég viszont szoros versenyt jósolt a két jelölt között, tekintettel a köztük lévő alig pár százalékos különbségre. A Gallup szeptemberben készített kutatása szerint viszont Tarlós István nem csak, hogy behozta Demszky Gábor előnyét, de két százalékkal le is hagyta a jelenlegi főpolgármestert.