Fekete tömb emlékeztet a roma holokausztra

Vágólapra másolva!
Pénteken felavatták a holokauszt roma áldozatainak emlékművét a budapesti Nehru-parkban. Azért esett a választás erre a Duna-parti területre, mert 1944-ben itt hajtották keresztül a Csepelről, Erzsébetről összegyűjtött romákat, akiket aztán később Auschwitzba deportáltak.
Vágólapra másolva!

Több mint egyhónapos késéssel avatták fel pénteken azt az emlékművet, amelyet a roma holokauszt áldozatainak emlékére készítettek. A szobrot eredetileg augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján adták volna át, de anyagi nehézségek és technikai okok miatt csúszott az avatás - mondta az [origo]-nak Daróczi Ágnes, a Romédia Alapítvány kurátora.

A holokauszt roma áldozatainak emlékművét azért a Petőfi-híd pesti hídfőjének közelében lévő Nehru-parkban állították fel, mert 1944-ben itt hajtották keresztül a Csepelről, Erzsébetről összegyűjtött romákat, akiket aztán később Auschwitzba deportáltak.

A Tűz című alkotás egy fekete hasáb, melynek a belsejébe lángcsóvákat formáló hasítékokon lehet benézni. Belül egy aranyszínű emberi torzó látható. A torzó abba az irányba néz, amerre az 1944-ben összegyűjtött romák útja vezetett - mondta Daróczi Ágnes.

A szobor körülbelül 19 millió forintba került, az összeg nagy részét a Fővárosi Önkormányzat állta, de cégek, civil szervezetek és egyéni adakozók is hozzájárultak az elkészítéséhez.