A Népszabadságnál volt Gyurcsány-féle felkészítés

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc a májusi MSZP-frakcióról kiszivárgott felvételen beszél arról is, hogy fel kell készíteni a legbefolyásosabb lapok szerkesztőit, publicistáit, hogy milyen reformokra számíthatnak. Megkerestünk több politikai lapot, ezek közül a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy Gyurcsány járt náluk még a megszorítások részleteinek nyilvánosságra kerülése előtt, a Népszava főszerkesztője pedig azt mondta, szoktak háttérbeszélgetésre járni.
Vágólapra másolva!

Szükséges "fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba" - mondta sok más mellett Gyurcsány Ferenc május 26-án Balatonőszödön, az MSZP-frakció zárt ülésén, amelyről vasárnap hangfelvétel szivárgott ki.

Megkerestük a Kormányszóvivői Irodát, hogy megtudjuk, voltak-e ilyen felkészítések, és ha igen, akkor mely lapokat keresték meg, de csak annyit közöltek: "Eddig is volt rá példa, hogy a miniszterelnök különböző fórumokon találkozott újságírókkal - riporterekkel, publicistákkal, vagy akár főszerkesztőkkel - és minden bizonnyal ezután is lesz."

A kiszivárgott beszéd idézett részletével kapcsolatban megkerestük ugyanakkor több lap vezetőjét is. Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, az [origo] érdeklődésére elmondta, hogy többször találkoztak Gyurcsány Ferenccel, aki legutóbb júniusban, a megszorítások részleteinek bejelentése előtt járt a szerkesztőségben.

A miniszterelnök ekkor "elmondta, mit szeretne, mire számítsunk", és beszélt arról, hogy "nem egészen az fog történni, amit a pártok a kampányban ígértek" - mondta Tamás Ervin. Elmondása szerint a szerkesztőség "felszisszent", amikor meghallotta, mi várható a közeljövőben. Hogy a lap munkatársai hogyan reagáltak az elmondottakra, azt "meg lehet nézni az újságban" - tette hozzá a főszerkesztő-helyettes.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője is azt mondta, voltak háttérbeszélgetéseken, de azok szerinte nem felkészítők voltak, ott "nem osztották ki a direktívát".

Mester Ákos, a 168 óra főszerkesztője azt mondta, munkatársaik semmiféle, a miniszterelnök beszédében említett felkészítésen nem vettek részt. Mester szerint ez nem is lett volna szerencsés, hiszen emlékeznek még azokra az időkre, amikor a politikusok mondták meg az újságíróknak, mit is kell írniuk. Hasonlóan reagált Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője: "Mi az ilyen bizalmaskodó megbeszélésekre nem kapunk meghívást."