Bombariadó a Hír TV-ben és az MTV-ben

Vágólapra másolva!
Bombariadó volt szerda este a HírTV-nél és az MTV-nél is. A HírTV-t már átkutatták, de nem találtak bombát.
Vágólapra másolva!

Először a HírTV-nél volt bombariadó, és meg is szakították a műsort este negyed nyolckor. Az adás néhány percen belül újraindult és kommentár nélküli képsorokat adtak. Kevéssel fél nyolc után Orbán Viktorral készített interjút kezdtek sugározni (valószínűleg nem élő adás volt, erre legalábbis nem utalt semmilyen jelzés), majd a képernyő elsötétedett és egy felirat jelent meg, mely szerint a rendőrség kiürítette a Hír TV épületét bombariadó miatt, az adást az eljárás vége után folytatják.

A BRFK sajtóügyeletese azt is közölte, hogy részlegesen kiürítették az épületet. A Rendőrségi Biztonsági Szolgálat tűzszerészei átvizsgálták a televízió székházát, de robbanószerkezetet nem találtak.

A tűzszerészek a Hír TV-ből az MTV székházához vonultak át, ahol szintén bombariadót rendeltek el a Magyar Televízió Szabadság téri székházában is. Egy ismeretlen férfi 20 órakor felhívta a tűzoltóság ingyenesen hívható 105-ös telefonszámát és közölte, hogy éjfélkor felrobbantja az épületet - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kormos Endre hozzátette: a televízió vezetése megtette a szükséges intézkedéseket, hogy részlegesen kiürítsék az épületet.

A beszámolókban nincs arra utaló jel, hogy a bombariadók összefüggésben lennének a kormányellenes tiltakozássorozattal, amelynek során mindkét csatorna előtérbe került. Hétfőn az MTV székházát megostromolták tüntetők, a HírTV-t pedig olyan vádak érték - főként az SZDSZ részéről -, hogy elfogultan, az erőszakos tiltakozók mellé állva számolt be eseményről.

MTI/[origo]