Verésért jelent fel rendőröket egy perui férfi

2006.09.22. 20:44

Az állítólagos rendőri túlkapások után az indokolatlannak tartott őrizetbe vételek miatt is felemelték a szavukat a jogvédők pénteken. Egy perui férfi pedig az [origo]-nak azt állította: csupán saját lakásába próbált bejutni, mikor elfogták, és később brutálisan megverték a rendőrkapitányságon. A rendőrök viszont hatóság elleni erőszakkal gyanúsítják, a férfi szerint alaptalanul.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást egy 14 éves fiú és barátja, egy perui származású fiatalember ellen a csütörtök hajnali zavargások kapcsán. Ők viszont azt állítják, hogy csupán a saját kapualjukban nézelődtek, a rendőrök viszont azt mondják: megdobálták őket. Emiatt vitték mindkettőjüket a X. kerületi rendőrkapitányságra a kormányellenes zavargások körúti helyszínéről csütörtök hajnalban.

A perui férfi és a kamasz fiú az [origo]-nak azt mondták, jogellenesen bántak velük, hiszen nem tettek semmi törvénybe ütközőt. Elmondásuk szerint hajnali kettő körül a fiú megéhezett, ezért elindultak Erzsébet körúti otthonukból egy közeli gyrososhoz, hazafelé nézelődtek egy ideig a tüntetésen, de amikor megérezték a könnygázt, sietni kezdtek vissza a házhoz. "Már a kapualjban álltunk, amikor megláttuk, hogy megindultak a rohamrendőrök, ezért beütöttük a kódot, és bementünk a kapun. A rohamrendőrök viszont betörték a kaput, elővettek egy műgránátot, és azt mondták, én dobtam rájuk. Aztán bevittek" - emlékezett vissza a perui férfi.

Péntek délután, több mint egy napnyi fogság után szabadon engedték mindkettőjüket a következő indoklással: "a rendelkezésre álló bizonyítékok széles körű vizsgálatát és értékelését követően megállapítható, hogy esetükben a továbbiakban nem állnak fenn az őrizetbe vétel törvényi feltételei". A szabadlábra helyezés ellenére folytatódik ellenük a nyomozás, de a perui férfi szintén feljelentést akar tenni a rohamrendőrök ellen. Állítása szerint ugyanis brutálisan megverték a rendőrség épületében.

Az [origo] munkatársa látta az orvosi leletet, amely tanúsítja, hogy a bordája és az orra is eltörött. Mikor pénteken elhagyta a kapitányságot, fehér pólójának hátulján cipőtalp lenyomata, elején vérfolt látszott. Azt állította: pajzzsal és gumibottal verték a rohamrendőrök. "Nézzétek ez milyen szép! Csináljunk neki párat" - elmondása szerint ezekkel a szavakkal kezdték meg a verést, miután elfogása után még sértetlenül bevitték a rendőrségre. Azt, hogy elfogásakor még nem voltak rajta sérülések, sajtófotók bizonyítják. 14 éves barátja azt mondta az [origo]-nak, hogy őt "nem bántották nagyon", csak a haját húzták meg, és hozzácsapták a fejét valaki máséhoz.

Védőügyvéd nélkül is tarthatnak kihallgatást

Az elfogás körülményeit a perui férfi verziójával megegyezően mesélte el a fiú is a rendőrségen tett vallomásában, a rendőri tanúvallomás viszont azt állítja: hivatalos személy elleni erőszakot követtek el, mert megdobták őket. A kihallgatáson nem vett részt kirendelt ügyvéd, mert mint kiderült: a rendőrség által felkért jogász épp szabadságon van. Az irodájában munkatársai az [origo] kérésére benéztek pénteken a szobájába, ahol a faxgépben megtalálták az olvasatlan felkérést.

A Helsinki Bizottság elnöke, Kőszeg Ferenc tapasztalatai szerint ez nem egyedi eset, "általános gyakorlat, hogy a kihallgatás megkezdése előtt két perccel kapja meg a felkérést a kirendelt ügyvéd". Az ilyesminek nincs jogi következménye, a kihallgatás, sőt a tárgyalás is megtartható védőügyvéd nélkül. "Nem ellentétes a magyar jogszabályokkal, de ez a bíróságok szégyene" - fogalmazott Kőszeg.

Jogvédők az utcai harcok során már csütörtökön tiltakoztak állítólagos túlkapások miatt, pénteken pedig a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért nyílt levelet juttatott el Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, Lomniczi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes részére. Ebben azt állítják, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő bíróságok sokszor automatikusan pecsétet tesznek az ügyészi indítványra.

Az ügyészség által közölt adatok szerint eddig 35 esetből 34-ben előzetes letartóztatást, egyben pedig házi őrizetet rendeltek el a bíróságok, és a jogvédők nyugatalanítónak találják ezt a 100 százalékos "találati arányt".

Azt kérik a nyílt levél címzettjeitől, hogy tegyék meg a lehetséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a törvény szigora valóban csak azokra sújtson le, akik arra rászolgáltak. Bene László országos rendőrfőkapitány csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette: ha valakivel szemben alaptalanul lépnek fel a rendőrök, annak joga van bejelentést tenni. "Minden egyes esetet ki fogunk vizsgálni" - mondta csütörtökön az [origo]-nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője, és arra kérte az érintetteket: tegyenek írásos panaszt.

Janecskó Kata

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK